Nemzetközi kapcsolatok

Nemzetközi kapcsolatok

Magyarország jelenleg négy árufuvarozási korridor működésében érintett:

A VPE Nonprofit Kft. nemzetközi tevékenysége kapcsán számos szervezetnek, platformnak tagja. Társaságunk először a 2004-ben alapított RailNet Europehoz (RNE) csatlakozott, amelyet jelenleg több mint 35 pályahálózat-működtető és kapacitás-elosztó szervezet alkot, közös célként az európai vasúti cégek együttműködésének elősegítése került megfogalmazásra. 2013-tól nemcsak az RNE-nek, de az érintett tagállamoknak is fontos feladatuk lett az Európai Parlament és a Tanács 913/2010/EU rendelete szerinti versenyképes árufuvarozási korridorok (RFC – Rail Freight Corridor) létrehozása.

www.rne.eu

2013 november 10-én menetrend szerint elindult a Mediterrán RFC (korábbi nevén RFC 6) is, amely Almería-Valencia/Madrid Zaragoza/Barcelona–Marseille–Lyon–Torino–Milano–Verona–Padova/Velence–Trieszt/Koper–Ljubljana–Budapest–Záhony között húzódik. 2016. november 10-től csatlakozott a korridorhoz a horvát pályahálózat-működtető is, így már a Rijeka-Zágráb szakasz is a folyosó részét képezi.

https://www.railfreightcorridor6.eu

2013 november 8-án megkezdte működését a Kelet/Kelet-Mediterrán RFC (korábbi nevén RFC 7), mely az egyik legkiterjedtebb árufuvarozási korridor nyolc ország határain átnyúló útvonalával. A korridor 2018. áprilisában Németországgal kibővült, így az alábbi főútvonallal működik:

Wilhelmshaven / Bremerhaven / Hamburg / Rostock-Drezda-Prága -Bécs / Pozsony-Budapest-Vidin-Szófia-Thesszaloniki-Athén-Patras, valamint Budapest-Bukarest-Konstanca és Szófia-Plovdiv-Svilengrad. A fenti városok érintésével eléri a kontinens középpontját több tengeri összeköttetéssel is.

Az egyablakos ügyintézési rendszer keretében biztosított tájékoztatásért és koordinálásért, többek között az előre meghatározott menetvonalak, valamint a kapacitástartalék kezeléséért a C-OSS menedzser felel. Nagy büszkeség számunkra, hogy a Kelet/Kelet-Mediterrán RFC tekintetében a C-OSS a kezdetektől a VPE Nonprofit Kft. munkavállalója.

http://www.rfc7.eu

2020 őszén indult útnak a Rajna-Duna RFC (korábbi nevén RFC 9), mely hét országon ível át, biztosítva a kelet-nyugati összeköttetést a kontinentális Európában, az alábbi főútvonallal

Strasbourg-Mannheim-Frankfurt-Nürnberg-Wels és Strasbourg-Stuttgart-München-Salzburg-Wels-Bécs-Pozsony-Budapest-Arad-Brasov/Craiova-Bukarest-Constanta, illetve Čierna nad Tisou (szlovák-ukrán határ)-Košice-Žilina-Horní Lideč-Praha-München/Nürnberg.

Home - Rail Freight Corridor 9 (rfc-rhine-danube.eu)

  1. január 14-én a menetrend meghirdetésével megkezdte működését a Borostyán RFC (korábbi nevén RFC 11)is. A folyosó 4 országot foglal magába, észak-déli útvonalának főbb pontjai: Koper-Ljubjlana-/Zalaszentiván-Sopron/Csorna-/(magyar-szerb határ) – Kelebia-Budapest-/-Komárom-Leopoldov/Rajka-Pozsony-Zilina-Katowice/Krakkó-Varsó/Luków-Terespol-(lengyel-belarusz határ). 2017 szeptemberétől a folyosó titkársági feladatait a VPE Kft. munkavállalója látja el.

https://rfc-amber.eu

Társaságunk az RNE-n kívül az alábbi szervezeteknek is tagja:

CER (Community of European Railway and Infrastructure Companies – Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége)

A CER 1973-ban alakult meg az akkori Európai Közösség, valamint Svájc és Ausztria vasúttársaságainak részvételével. Elsődleges feladata a tagvasutak érdekeinek képviselete az uniós intézmények előtt, lobbi szervezetként proaktív részvétel az európai jogszabályalkotás folyamatában. A CER szinte minden vasúti kérdésben aktív lobbizóként fontos szerepet játszik a jogszabályok megalkotásában. Több, mint 80 vasútvállalat és pályahálózat-működtető a tagja. A szervezetnek meghatározó jelentősége van az európai intézményekkel (Európai Parlament, Bizottság és Tanács) folytatott párbeszédben, a tagvasutak érdekeinek összehangolásában és képviseletében

http://www.cer.be/

ERA (European Railway Agency - Európai Unió Vasúti Ügynöksége)

A franciaországi központú ERA célja, hogy elősegítse az európai vasúti rendszerek koordinálását. Ennek megvalósításához el kell érni, hogy a vonatok biztonságosabbak legyenek és megállás nélkül átkelhessenek az egyes tagállamok határain. Jelenleg az ERA az egyetlen hatóság, amely hatáskörrel rendelkezik ahhoz, hogy a határokon átnyúló tevékenységekre szánt járművekre (mozdonyokra és vasúti kocsikra) vonatkozó járműengedélyeket és a több tagállamban működő vasúttársaságok számára egységes biztonsági tanúsítványokat állítson ki.

http://www.era.europa.eu

PRIME (Platform of Rail Infrastructure Managers in Europe – Az európai pályahálózat-működtetők platformja)

A PRIME-ot 2013 végén hozták létre a pályahálózat-működtetők európai platformjaként a Bizottsággal együttműködve. A PRIME célja az egységes európai vasúti térség megvalósítása, az európai vasúti forgalomirányítási rendszer (ERTMS) jobb kiépítése, teljesítmény-összehasonlító mérés és a bevált gyakorlatok cseréje a pályahálózat-működtetők között. A VPE Kft. vezetői szinten vesz részt a PRIME ülésein.

https://webgate.ec.europa.eu/multisite/primeinfrastructure/prime-news_en

UIC (Union Internationale des Chemins de fer / International Union of Railways – Nemzetközi Vasútegylet)

Az UIC-t az európai vasúttársaságok alapították 1922-ben, Párizsban az akadálytalan vasúti közlekedés műszaki-üzemviteli feltételeinek biztosítása céljából. A világszervezet munkájában jelenleg több, mint 200 tagszervezet vesz részt.

Az UIC kiemelt feladata a vasúti közlekedés támogatása világszinten, a fenntartható fejlődés kihívásainak való megfelelés érdekében. Az UIC továbbá műszaki platformként támogatja más vasúti szervezetek (CER, EIM) munkáját is.

https://uic.org/