A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2016/2017. menetrendi időszakra vonatkozó Teljesítményösztönző Rendszer hipotézisvizsgálat tervezetét 2018. február 14-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi évre vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat tervezetét 2019. november 13-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 4. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
Az észrevételek beérkezésének határideje: 2019. november 23.
Tisztelt Partnereink!
2022.08.03.-án a Kapella 2 rendszer frissítésre került, melynek során több fejlesztés is kikerült az éles rendszerbe, melyek a következők:
1. Ticket#7503633 — Rakodóterület foglalás_különböző HÜSZ korlátozások
A HÜSZ 7.3.11 mellékletében meghirdetésre kerülő rakodó vágányok esetében több szolgálati helynél előfordul különleges korlátozás bevezetése, ami meghatározott időszakra csökkenti a nyitvatartási időt. Ezeket a korlátos időszakokat nem lehet a rakodási időbe beszámítani.Ilyen korlátozás pl Nyírbátor esetén, hogy „Csak munkanapokon 08:00 - 20:00 óra közötti időtartamban lehet rakodni.”, vagy Miskolc-Gömöri esetén „22:00 és 06:00 között nem lehet rakodni”A fejlesztés keretében megvalósult, hogy ezeket a korlátozásokat a rendszer a rakodási idő megállapításánál figyelembe vegye, és a korlátozásban megadott időtartammal emelje meg a bruttó rakodási időt.A fejlesztési feladat eredményeként bővül az UTA törzsadati EHÜSZ intefész séma is az új adatelemekkel. A séma új verziószáma v41 lesz.
2. Ticket#7503649 — Működőképes alternatíva felajánlás
Az EU Bizottság a kiszolgáló létesítményekhez és a vasúthoz kapcsolódó szolgáltatásokhoz való hozzáférésről szóló 2017/2177 végrehajtási rendeletében szabályozza a kiszolgáló létesítményekre vonatkozó kapacitás elosztást.A rendelet 12. cikk (2) bekezdése vonatkozásában „A 2012/34/EU irányelv II. mellékletének 2. pontjában felsorolt kiszolgáló létesítmény üzemeltetője és a kérelmező – amennyiben kérése nem teljesíthető – közösen értékeli, hogy vannak-e olyan működőképes alternatívák, amelyek lehetővé teszik az érintett áru- vagy személyszállítási szolgáltatás azonos vagy alternatív útvonalakon, gazdaságilag elfogadható feltételek mellett történő nyújtását. A kérelmezőnek nem kell nyilvánosságra hoznia üzleti stratégiáját.”A VPE Kft. célja, hogy az EU rendeletnek megfelelve szolgáltatásonként akár eltérően működőképes alternatívák kerüljenek meghatározásra és kimutatható legyen, hogy az egyes szolgáltatásokra vonatkozóan hol áll rendelkezésre szabad kapacitás.A rendelkezésre álló kapacitásról a megrendelő két féle képpen győződhet meg. Egyrészt a Lekérdezések-->Működőképes alternatíva felajánlás menüponton található térkép segítségével, ahol szolgáltatásra, szolgálati helyre és időszakra szűrve lehet keresni, vagy ha egy szolgáltatás igény "Nem teljesíthető" választ kapott a szolgáltatás véleményezése során, a szolgáltatás igény adatlapján a "Működőképes alternatíva keresése" ikonra kattintással a térképes alkalmazás megnyílik a szolgáltatás igényben megadott paraméterekre szűrve.Adott szolgálati helyen adott szolgáltatásra vonatkozóan megtekinthető, hogy milyen mértékű a rendelkezésre álló kapacitás figyelembe véve a szolgáltatás igények sajátosságait.
3. Ticket#7503668 — Szervezet UIC kód AN4 formátumra való módosítása
Az ERA módosításaival összhangban a jelenlegi 4 számból álló UIC szervezet azonosító formátuma módosításra kerül (alfanumerikus 4 karakterre) a rendszer minden érintett pontján.A fejlesztési feladat eredményeként módosul a RailML séma adatelem típusa is az érintett sorok esetén. A séma új verziószáma 2.16 lesz.
4. Ticket#7503711 — Szolgálatszünetelés felfüggesztése
Abban az esetben ha egy menetvonal igény több napra vonatkozik, de csak egy része érintett szolgálat szünetelés korlátozással, akkor a megrendelés tárolásakor a rendszer megbontja több verzióra az igényt a szolgálat szüneteléssel érintett és nem érintett napokra.
5. Ticket#7503724 — veszélyes áru jelölés
Veszélyes áru jelölés a megrendeléseken csak D és F kategóriában lehetséges
6. Ticket#7503769 — K2 jogosultság menetrendi információ lekérdezéshez
Egy új jogtípus, illetve szerepkör létrehozása vált szükségessé ahhoz, hogy a vágányzári tervezéskor ki lehessen gyűjteni egy adott pályaszakaszra, adott időszakban már rögzített menetvonal és szolgáltatás igény kigyűjtését.
7. Ticket#7503723 — PCS kiegészítő fejlesztések
Az RNE PCS rendszerében lefoglalt igénylések K2-be történő betöltése a megrendelő szervezet döntése alapján történhet automatikusan, IF-en keresztül is. A K2 rendszerben az igények könnyebb visszakereshetősége érdekében az Igény listázóban és a Csomag listázóban is lesz szűrési feltétel a PCS dossziészámra, illetve arra is, hogy az igény TAF-TSI igény -e.A sikertelen PCS-->K2 betöltés esetén a sikertelenségről, illetve a sikertelenség okáról email értesítést küldünk a megrendelő szervezet központi címére (ami a K2-ben meg van adva), vagy ha a szervezet más erre az esetre specifikus címzetti kört szeretne megadni, akkor a megadott címekre is küldi a rendszer az értesítést.Ezen túlmenően, az Átadó/Átvevő vasúttársaság kiválasztásakor nem csak azok rövid neve lesz látható a listában, hanem az UIC kódjuk is.
Frissítések listája az alábbi PDF dokumentumban letölthető.
A 2015/2016-os menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12. számú módosítás tervezetének nyilvánosságra hozatala
A 2016/2017 évi Hálózati Üzletszabályzat 14. számú módosításának közzététele
A 2016/2017. évi Hálózati Üzletszabályzat 11B. számú módosításának közzététele
A 2016/2017. évi Hálózati Üzletszabályzat 14A. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2016/2017. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2016/2017. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2016/2017. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14D. számú módosítását közzétette.
A 2016/2017. évi Hálózati Üzletszabályzat 14E. számú módosításának közzététele
A 2016/2017. menetrendi időszakra vonatkozó Teljesítményösztönző Rendszer hipotézisvizsgálat tervezetének nyilvánosságra hozatala
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10. számú módosításának tervezetét - benne a TÖR 4. sz. módosításának tervezetét - 2018. július 19-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11. számú módosításának tervezetét (Díjképzési Módszertan 8. sz. módosítását) 2018. augusztus 6-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12. számú módosításának tervezetét 2018. augusztus 27-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13. számú módosításának tervezetét 2018. október 19-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosításának tervezetét 2017. szeptember 19-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosításának tervezetét 2018. január 24-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosításának tervezetét - benne a TÖR 4. sz. módosításának tervezetét - 2018. március 07-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét 2018. május 10-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7. számú módosítás tervezetének nyilvánosságra hozatala
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7. számú módosításának tervezetét 2018. június 11-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8. számú módosítás tervezetének nyilvánosságra hozatala
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8. számú módosításának tervezetét 2018. június 11-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9. számú módosításának tervezetét 2018. június 22-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10. számú módosításának tervezetét 2018. július 19-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11. számú módosításának (Benne a Díjképzési Módszertan II. 8. sz. módosításának) tervezetét 2018. augusztus 6-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12. számú módosításának tervezetét 2018. augusztus 27-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13. számú módosításának tervezetét 2018. október 19-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A 2017/2018. évi Hálózati Üzletszabályzat 13A. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13B. számú módosítását közzétette.
A 2017/2018. évi Hálózati Üzletszabályzat 1D. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1E. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1F. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1G. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1H. számú módosítását közzétette.
A 2017/2018. évi Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosításának közzététele
A 2017/2018. évi Hálózati Üzletszabályzat 2A. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2D. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosításának tervezetét 2017. november 10-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3E. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3F. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosítását, benne a Teljesítményösztönző Rendszer (TÖR) 3. számú módosításával a mai napon közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosításának tervezetét (mely a TÖR 4. sz. módosításának tervezetét is tartalmazta) 2018. március 7-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5C. számú módosítását közzétette.
A 2017/2018. évi Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának közzététele
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét 2018. május 10-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A 2017/2018. évi Hálózati Üzletszabályzat 6A. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6C. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7. számú módosításának tervezetét 2018. június 11-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8. számú módosításának tervezetét 2018. június 11-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9. számú módosításának tervezetét 2018. június 22-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Teljesítményösztönző Rendszer hipotézisvizsgálat tervezetét 2019. február 15-én egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban 10 napon belül jelezhetik.
Az észrevételek beérkezésének határideje: 2019. február 25.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2017/2018. menetrendi időszakra vonatkozó Teljesítményösztönző Rendszer hipotézisvizsgálat tervezetét 2019. február 15-én egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban 10 napon belül jelezhették. Az észrevételek beérkezésének határideje 2019. február 25-e volt.
A tervezettel kapcsolatban észrevétel nem érkezett.
A VPE Kft. a végleges dokumentumot honlapján közzétette, amely az alábbi linken érhető el:
https://www2.vpe.hu/teljesitmenyosztonzo-rendszer-tor/hipotezis
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat tervezetét 2017. november 09-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosításának tervezetét 2018. május 15-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosítás tervezetének közzététel előtti visszavonása
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosításának tervezetét 2018. augusztus 27-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosítás tervezetének nyilvánosságra hozatala
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosításának tervezetét 2018. augusztus 27-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosításának tervezetét 2018. szeptember 18-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosításának tervezetét 2018. november 28-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosításának tervezetét 2019. február 11-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét 2019. április 30-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7. számú módosításának tervezetét 2019. augusztus 05-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosításának közzététele
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosításának tervezetét 2018. május 15-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 1A. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1A. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 1B. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1B. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 1C. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1C. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 1D. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1D. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 1E. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1E. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 1F. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1F. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 1G. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1G. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosításának közzététele
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosításának tervezetét 2018. szeptember 18-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3A. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 3B. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3B. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 3C. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3C. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 3C. számú Technikai módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3C. számú Technikai módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 3D. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3D. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 3E. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3E. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosításának közzététele
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosításának tervezetét 2018. november 28-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 4A. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4A. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 4B. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4B. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat 4C. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4E. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosításának tervezetét 2019. február 11-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5B. számú módosítását 2019. április 08-án közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5C. számú módosítását 2019. április 17-én közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5D. számú módosítását 2019. május 07-én közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét 2019. április 30-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6A. számú módosítását 2019. június 06-án közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6B. számú módosítását 2019. június 06-án közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6C. számú módosítását 2019. június 19-én közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6D. számú módosítását 2019. június 26-án közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6E. számú módosítását 2019. július 11-én közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6F. számú módosítását 2019. július 24-én közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6G. számú módosítását 2019. július 31-én közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6H. számú módosítását 2019. augusztus 13-án közzétette.
A módosítás érvényes: 2019. augusztus 14-től, hatályos: 2019. augusztus 14-től.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7. számú módosításának tervezetét 2019. augusztus 05-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7A. számú módosítását 2019. szeptember 10-én közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7B. számú módosítását 2019. szeptember 24-én közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7C. számú módosítását 2019. október 24-én közzétette.
A módosítás érvényes és hatályos: 2019. október 25-től.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7D. számú módosítását 2019. november 14-én közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7E. számú módosítását 2019. november 13-án közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7F. számú módosítását 2019. november 28-án közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat A. számú módosítását közzétette.
A módosítást a VPE Kft. a Vtv. 67/O. § (4) bekezdése alapján vezette át a Hálózati Üzletszabályzaton (naprakészségi módosítás).
A módosítás hatályos: 2018. január 11-től.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat E. számú módosítását közzétette.
A 2018/2019. évi Hálózati Üzletszabályzat F. számú módosításának közzététele
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat F. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Teljesítményösztönző Rendszer hipotézisvizsgálat tervezetét 2020. február 19-én egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban 10 napon belül jelezhetik.
Az észrevételek beérkezésének határideje: 2020. február 29.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2018/2019. menetrendi időszakra vonatkozó Teljesítményösztönző Rendszer hipotézisvizsgálat tervezetét 2020. február 19-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban 10 napon belül jelezhették. Az észrevételek beérkezésének határideje 2020. február 29-e volt.
A tervezettel kapcsolatban észrevétel nem érkezett.
A VPE Kft. a végleges dokumentumot honlapján közzétette, amely az alábbi linken érhető el: https://www2.vpe.hu/teljesitmenyosztonzo-rendszer-tor/hipotezis
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosításának tervezetét 2019. április 30-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosításának tervezetét 2019. április 30-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik, melynek határideje május 10.
Jelen technikai módosításban kiegészítésre kerül a Változási jegyzék valamint a 3.3.1.1. sz. melléklet, mivel szerkesztési hiba miatt hiányosan kerültek feltöltésre.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosításának tervezetét 2019. május 8-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosításának tervezetét (benne a 2020-2021. menetrendi időszakra vonatkozó Díjképzési Módszertan módosításával) 2019. július 15-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosításának tervezetét 2019. október 29-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosításának tervezetét (benne a TÖR 3. sz. módosítás tervezetével) 2019. november 12-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét (benne a TÖR 4. sz. módosítás tervezetével) 2020. január 14-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7. számú módosításának tervezetét 2020. május 18-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8. számú módosításának tervezetét (benne a Díjképzési Módszertan 2.0 verziójának tervezetét) 2020. augusztus 10-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Kft. vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 67/O. § (4) bekezdésében, valamint az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. §-ában foglaltaknak megfelelően a véglegesített 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosítását honlapján 2019. május 30-án közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosításának tervezetét 2019. április 30-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosításának tervezetét 2019. május 8-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2E. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosításának tervezetét 2019. július 15-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3E. számú módosítását közzétette.
A módosítást a VPE Kft. a Vtv. 67/O. § (4) bekezdése alapján vezette át a Hálózati Üzletszabályzaton (naprakészségi módosítás).
A módosítás érvényes: 2019. október 25-től.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3F. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3G. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosításának tervezetét 2019. október 29-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosításának tervezetét (benne a TÖR 3. sz. módosításának tervezetével) 2019. november 12-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5E. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét – Benne a Teljesítményösztönző Rendszer 4. sz. módosításának tervezetével - 2020. január 14-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6E. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6F. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6G. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7E. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8. számú módosításának tervezetét – a Díjképzési Módszertan 2.0 verzióját - 2020. augusztus 10-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8E. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8F. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8G. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8H. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8I. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat C. számú módosítását közzétette.
A módosítást a VPE Kft. a Vtv. 67/O. § (4) bekezdése alapján vezette át a Hálózati Üzletszabályzaton (naprakészségi módosítás).
A módosítás hatályos: 2019. február 11-től.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat E. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat F. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat G. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat G. számú módosítását 2019. április 08-án közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat H. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat I. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat tervezetét 2018. november 7-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020-as menetrendi évre vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat tervezetét 2018. november 7-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 4. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Teljesítményösztönző Rendszer hipotézisvizsgálat tervezetét 2021. február 26-án egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban 10 napon belül jelezhetik.
Az észrevételek beérkezésének határideje: 2021. március 8.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2019/2020. menetrendi időszakra vonatkozó Teljesítményösztönző Rendszer hipotézisvizsgálat tervezetét 2021. február 26-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje 2021. március 8-a volt. A beérkezett észrevételt a VPE Kft. írásban válaszolta meg, amelyet valamennyi érintett számára továbbít.
A VPE Kft. a végleges dokumentumot honlapján közzétette.
Az 58/2015. (IX.30.) NFM rendelet (továbbiakban: díjrendelet) 3.§-a alapján a díjmegállapító szervezet a díjképzési rendszer adott menetrendi évre vonatkozó elemeit előre határozza meg a pályahálózat-működtető utolsó lezárt üzleti évének tényadatai, a Díjképzési Módszertan (továbbiakban: DM), a DM-ben meghatározott egyéb adatforrások pályahálózat-működtető utolsó lezárt üzleti évére vonatkozó tényadatai, valamint a várható központi költségvetési támogatás mértéke alapján.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. április 29-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. május 21-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. június 21-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Kft. a 2020/2021 menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13. számú módosítás tervezetében foglalt, 6.3-1. sz. mellékletét és a Változási jegyzéket jelen technikai módosítással cserélte, mivel a 6.3-1. sz. mellékletben a 135. sz. vonalon szereplő Hódmezővásárhelyi Népkert sorában szereplő díjszabási km adat szerkesztési hiba miatt tévesen került nyilvánosságra hozatalra.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. július 30-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. augusztus 05-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. augusztus 10-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 16. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. szeptember 02-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. szeptember 13-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 18. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. szeptember 30-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 19. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. október 07-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2020. szeptember 07-én-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 20. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. október12-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 21. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. október15-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2020. szeptember 18-án-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2020. október 28-án-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2020. november 10-én-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2020. november 30-án-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. január 26-án-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. február 23-án-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. március 29-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosításának tervezetét 2019. december 06-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10. számú módosításának tervezetét 2021. április 29-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje: 2021. május 09-e volt.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11. számú módosításának tervezetét 2021. május 21-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13. számú módosításának tervezetét 2021. július 30-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14. számú módosításának tervezetét 2021. augusztus 05-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 16. számú módosításának tervezetét 2021. szeptember 02-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17. számú módosításának tervezetét 2021. szeptember 13-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a 2020/2021 menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 16. számú módosításában foglalt 3.6.10. sz. mellékletét és a Változási jegyzéket jelen technikai módosítással cserélte, mivel a 3.6.10. sz. mellékletben a Debrecen szolgálati hely B7. és B8. rakodóvágányainak megjegyzésben szerkesztési hiba miatt elírás történt.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 18. számú módosításának tervezetét 2021. szeptember 30-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 19. számú módosításának tervezetét 2021. október 07-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1E. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1F. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1G. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1H. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1I. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1J. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1K. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1L. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1M. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1N. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1O. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1P. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1P. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1R. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 20. számú módosításának tervezetét 2021. október 12-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2E. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2F. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2G. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosításának tervezetét 2020. október 28-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosításának tervezetét 2020. november 10-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a 2020/2021 menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2F számú módosításában foglalt, 4.7.-1. sz. melléket 9. számú mellékletét jelen technikai módosítással cserélte, mivel az Általános érvényű típusméretekre vonatkozó továbbítási feltételeket tartalmazó táblázat hiányosan került közzétételre. Jelen technikai módosítással a hiányzó 30-as számú vasútvonalra vonatkozó információk kerültek pótlásra.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét 2020. november 30-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7. számú módosításának tervezetét 2021. január 26-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7C számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7D számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7E számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8. számú módosításának tervezetét 2021. február 23-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8A számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8B számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8C számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8D számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9. számú módosításának tervezetét 2021. március 29-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9A számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat tervezetét 2019. november 13-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12. számú módosításának tervezetét 2021. június 21-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15. számú módosításának tervezetét 2021. augusztus 10-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 16A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 16B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 18A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 19A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 21. számú módosításának tervezetét 2021. október 15-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 21A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 21B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 21C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 21D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9C. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Teljesítményösztönző Rendszer hipotézisvizsgálat tervezetét 2022. február 25-én egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban 10 napon belül jelezhetik.
Az észrevételek beérkezésének határideje: 2022. március 7.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Teljesítményösztönző Rendszer hipotézisvizsgálat tervezetét 2022. február 25-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje 2022. március 7-e volt. A beérkezett észrevételeket és a kapcsolódó véleményezést valamennyi érintett számára továbbítjuk.
A VPE Kft. a módosított dokumentumot honlapján közzétette.
A VPE Kft. a 2021/2022 menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5B. számú módosításában foglalt 2.3.1. sz. mellékletét és a Változási jegyzéket jelen technikai módosítással cserélte, mivel a 2.3.1. sz. mellékletben az 1. sz. vonal sorában szereplő megjegyzésben szerkesztési hiba miatt elírás történt.
A 2021/2022-es menetrendi időszak vonatkozásában az 55/2015. (IX.30.) NFM rendeletben rögzített nyilvánosságra hozatal időpontjáig nem érkeztek meg a VPE Kft. részére a pályahálózat-működtetők azon levelei, melyekben a VPE Kft-t a menetrendi időszakra vonatkozó hálózat-hozzáférési díjakban felhasználható állami szerepvállalás értékéről tájékoztatják, ebből kifolyólag a hálózat-hozzáférési díjak kalkulálásakor az állami szerepvállalás 0 Ft értéken lett figyelembe véve, és a költségalapú hálózat-hozzáférési díjak kerültek nyilvánosságra hozatalra.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. szeptember 13-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. október 07-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. október 15-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. október 28-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. november 17-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. december 7-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 16. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. január 04-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. január 18-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 18 számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. január 26-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 19 számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. február 08-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A 2021/2022-es menetrendi időszak vonatkozásában az 55/2015. (IX.30.) NFM rendeletben rögzített nyilvánosságra hozatal időpontjáig nem érkeztek meg a VPE Kft. részére a pályahálózat-működtetők azon levelei, melyekben a VPE Kft-t a menetrendi időszakra vonatkozó hálózat-hozzáférési díjakban felhasználható állami szerepvállalás értékéről tájékoztatják, ebből kifolyólag a hálózat-hozzáférési díjak kalkulálásakor az állami szerepvállalás 0 Ft értéken lett figyelembe véve, és a költségalapú hálózat-hozzáférési díjak kerültek nyilvánosságra hozatalra.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 20 számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. február 17-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 21 számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. február 25-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22 számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. március 8-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 23 számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. március 22-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 24 számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. március 31-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 25. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. május 25-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 25. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. június 09-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 27. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. június 15-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 28. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. június 27-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 29. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. július 4-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. február 23-án-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 30. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. július 11-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 31. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. július 12-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 32. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. július 15-én nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 33. és a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. augusztus 02-án nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 35. és a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. augusztus 18-án nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 36. és a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 18. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. október 05-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) GKM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. április 29-én-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. június 21-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. július 30-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. augusztus 10-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. augusztus 11-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2021. szeptember 2-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat tervezetét 2020. november 10-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2A. számú módosítását 2021. január 14-én közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2E. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2F. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2G. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2H. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2I. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3E. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3F. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12A. számú módosításában foglalt 7.3.11. sz. mellékletét és a Változási jegyzéket, valamint a 2020/2021. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 21A. számú módosításában foglalt 3.6.10. sz. mellékletet és Változási jegyzéket technikai módosítással cserélte, mivel a 7.3.11. sz. mellékletben foglalt Kétegyháza 11. sz. rakodóvágányára vonatkozó kizárás, illetve a 3.6.10.sz. mellékletben foglalt Kétegyháza 11., és 10. sz. rakodóvágányok kizárása szerkesztési hiba miatt tévesen került ezen módosítások részeként rögzítésre.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosításának tervezetét – a GYSEV Zrt. hálózatára érvényes módosított hálózat-hozzáférési díjakat - 2020. november 25-én, a Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosításának tervezetét – a MÁV Zrt. hálózatára érvényes módosított hálózat-hozzáférési díjakat - 2020. november 27-én egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10. számú módosításának tervezetét 2021. szeptember 13-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10D. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11. számú módosításának tervezetét 2021. október 7-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12. számú módosításának tervezetét 2021. október 15-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13. számú módosításának tervezetét 2021. október 28-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14. számú módosításának tervezetét 2021. november 17-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15. számú módosításának tervezetét 2021. december 7-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15E. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15F. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 16. számú módosításának tervezetét 2022. január 4-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 16A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 16B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17. számú módosításának tervezetét 2022. január 18-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 18. számú módosításának tervezetét 2022. január 26-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 18A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 19. számú módosításának tervezetét 2022. február 08-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 20. számú módosításának tervezetét 2022. február 17-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 20A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 21. számú módosításának tervezetét 2022. február 25-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 21A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22. számú módosításának tervezetét 2022. március 8-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22A. számú módosításában 2022. április 19-én közzétett 7.3.10. sz. mellékletet (Üzemanyag vételező helyek) jelen technikai módosítással cserélte, mivel annak közzétételekor tévesen a melléklet egy korábbi verziója került feltöltésre.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 23. számú módosításának tervezetét 2022. március 22-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 23A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 24. számú módosításának tervezetét 2022. március 31-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 24A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 24B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 24C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 24D. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 25. számú módosításának tervezetét 2022. május 25-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 25A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 25B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 26. számú módosításának tervezetét 2022. június 9-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2022. június 19-e volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 26A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 27. számú módosításának tervezetét 2022. június 15-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2022. június 25-e volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 27A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 27B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 28. számú módosításának tervezetét 2022. június 27-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2022. július 07-e volt.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 29. és a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11. számú módosításának tervezetét 2022. július 04-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2022. július 14-e volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 29A. és a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosításának tervezetét 2021. február 23-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 30. számú módosításának tervezetét 2022. július 11-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2022. július 21-e volt.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 31. és a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12. számú módosításának tervezetét 2022. július 12-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2022. július 22-e volt.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 32. és a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13. számú módosításának tervezetét 2022. július 15-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2022. július 25-e volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 32A. és a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14A. számú módosítását közzétette.
A módosítást a VPE Kft. a Vtv. 67/O. § (4) bekezdése alapján vezette át a Hálózati Üzletszabályzaton (naprakészségi módosítás).
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 32B. számú módosítását közzétette.
A 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 32C. számú módosításának közzététele
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 33. és a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15. számú módosításának tervezetét 2022. augusztus 02-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2022. augusztus 12-e volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 33A., és a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15A. számú módosítását közzé tette.
A módosítás az 340/2022. (IX.7.) Korm. rendeletben foglaltak átvezetése miatt vált szükségessé, amely az országos vasúti mellékvonalak felsorolásáról szóló 194/2016. (VII. 13.) Korm. rendelet módosítását tartalmazza. A Rendeletben foglalt változások a Hálózati Üzletszabályzat tartalmára közvetlen hatással vannak, ezért a fent említett mellékleten kívül számos más infrastruktúra adatot tartalmazó melléklet felülvizsgálata vált szükségessé. A felülvizsgálat elvégzését követően felmerülő adatmódosítások egy későbbi HÜSZ módosítás során kerülnek átvezetésre.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 34. és a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 16. számú módosításának tervezetét 2022. augusztus 10-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2022. augusztus 20-a volt.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 35. és a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17. számú módosításának tervezetét 2022. augusztus 18-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2022. augusztus 28-a volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 35A. és a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17A. számú módosítását az alábbiak szerint közzétette:
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 35C. és a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17C. számú módosítását az alábbiak szerint közzétette:
A módosítást a VPE Kft. a Vtv. 67/O. § (4) bekezdése alapján vezette át a Hálózati Üzletszabályzaton (naprakészségi módosítás).
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 35D. és a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17D. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosításának tervezetét 2021. április 29-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4C. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosításának tervezetét 2021. június 21-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5C. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét 2021. július 30-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7. számú módosításának tervezetét 2021. augusztus 10-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8. számú módosításának tervezetét 2021. augusztus 11-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9. számú módosításának tervezetét 2021. szeptember 2-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat tervezetét 2020. november 10-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 4. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Teljesítményösztönző Rendszer hipotézisvizsgálat tervezetét 2023. február 22-én egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban 10 napon belül jelezhetik.
Az észrevételek beérkezésének határideje: 2023. március 4.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2021/2022. menetrendi időszakra vonatkozó Teljesítményösztönző Rendszer hipotézisvizsgálat tervezetét 2023. február 22-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje 2023. március 4-e volt. A beérkezett észrevételeket és a kapcsolódó véleményezést valamennyi érintett számára továbbítjuk.
A VPE Kft. a végleges dokumentumot honlapján közzétette.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 27. és a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2023. április 3-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatja.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 29. és a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2023. május 25-én nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 30. és a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2023. május 30-án nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat tervezetét 2021. november 09-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosítás tervezetében 2022. január 04-én nyilvánosságra hozott Változási jegyzékét jelen technikai módosítással cserélte, mivel azon a Díjszámítási Dokumentumot érintő változások nem kerültek feltüntetésre. Ezzel egyidejűleg az 5.2-2 Díjszámítási dokumentum mappában is megjelenítésre kerültek önálló dokumentumként mind a MÁV Zrt., mind a GYSEV Zrt. vonatkozásában a Változási jegyzékek.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosításának tervezetét 2022. január 04-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosításának tervezetét 2022. január 4-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10. számú módosításának tervezetét 2022. június 27-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10. számú módosításának tervezetét 2022. június 27-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2022. július 07-e volt.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11. számú módosításának tervezetét 2022. július 4-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12. számú módosításának tervezetét 2022. július 12-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13. számú módosításának tervezetét 2022. július 15-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14. számú módosításának tervezetét 2022. július 20-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14. számú módosításának tervezetét 2022. július 20-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2022. július 30-a volt.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 19. számú módosításának tervezetét 2022. október 19-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2022. október 29-e volt.
A VPE Kft. vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 67/O. § (4) bekezdésében, valamint az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. §-ában foglaltaknak megfelelően az érdekeltek véleménye alapján véglegesített, a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 19. számú módosítását honlapján közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosításának tervezetét 2022. január 18-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosításának tervezetét 2022. január 18-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 20. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. november 08-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 20B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 20C., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat „A”számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 21. számú módosításának tervezetét 2022. december 13-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2022. december 23-a volt.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22. számú módosítás tervezetét a VPE Kft. 2022. december 23-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22. számú módosításának tervezetét 2022. december 23-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2023. január 02-a volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22B., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat „B”számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22C., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat „C”számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22D., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22E., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1B számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22F., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1C számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22G., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1D számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22H. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22I., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1E. számú módosítását közzétette.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 23. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosításának tervezetét a VPE Kft. 2023. február 08-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 23. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosításának tervezetét 2023. február 8-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2023. február 18-a volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 23A., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 23B., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 23C., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3A. számú módosítását közzétette.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 24. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosításának tervezetét a VPE Kft. 2023. február 27-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 24. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosításának tervezetét 2023. február 27-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2023. március 9-e volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 24A., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 24B., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4B. számú módosítását közzétette.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 25. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosításának tervezetét a VPE Kft. 2023. március 23-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 25. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosításának tervezetét 2023. március 23-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2023. április 2-a volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 25A., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5A. számú módosítását közzétette.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 26. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét a VPE Kft. 2023. március 27-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 26. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét 2023. március 27-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2023. április 6-a volt.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 27. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7. számú módosításának tervezetét 2023. április 3-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 27A., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 27B., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7B. számú módosítását közzétette.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 28. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8. számú módosításának tervezetét a VPE Kft. 2023. május 05-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 28. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8. számú módosításának tervezetét 2023. május 5-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2023. május 15-e volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 28A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 29. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9. számú módosításának tervezetét 2023. május 25-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2023. június 4-e volt.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosításának tervezetét 2022. január 26-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosításának tervezetét 2022. január 26-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 30. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10. számú módosításának tervezetét 2023. május 30-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2023. június 9-e volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 30A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 31. számú módosításának tervezetét 2023. június 12-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 31. számú módosításának tervezetét 2023. június 12-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 31A., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10B. számú módosítását közzétette.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 32. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11. számú módosításának tervezetét a VPE Kft. 2023. június 13-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 32. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11. számú módosításának tervezetét 2023. június 13-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 32A., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 33. számú módosításának tervezetét 2023. június 21-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 33. számú módosításának tervezetét 2023. június 21-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 33A., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 33B., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 33C., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 11D. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 34. és a 2023/2024 menetrendi időszakra vonatkozó 12. számú módosítását 2023. július 7-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 34. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12. számú módosításának tervezetét 2023. július 7-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2023. július 17-e volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 34A., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 34B., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12C. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 35. és a 2023/2024 menetrendi időszakra vonatkozó 13. számú módosítását 2023. július 21-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 35. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 13. számú módosításának tervezetét 2023. július 21-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 36. és a 2023/2024 menetrendi időszakra vonatkozó 14. számú módosítását 2023. július 27-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 36. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14. számú módosításának tervezetét 2023. július 27-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 36A., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 36B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 36C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 36D., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 36E., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 36F., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 36G., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14E. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 36H., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14F. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 37. és a 2023/2024 menetrendi időszakra vonatkozó 15. számú módosítását 2023. szeptember 19-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 37. és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15. számú módosításának tervezetét 2023. szeptember 19-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2023. szeptember 29-e volt.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 37A., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15A. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 37B., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15C. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 37C., és a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15D. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosításának tervezetét 2022. február 8-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosításának tervezetét 2022. február 8-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosításának tervezetét 2022. február 17-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosításának tervezetét 2022. február 17-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét 2022. február 25-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét 2022. február 25-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7. számú módosításának tervezetét 2022. március 22-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8. számú módosításának tervezetét 2022. március 31-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét 2022. március 31-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8C. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9. számú módosításának tervezetét 2022. május 25-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9. számú módosításának tervezetét 2022. május 25-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9C. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat B. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat C. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat tervezetét 2021. november 09-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 4. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
Az észrevételek beérkezésének határideje: 2021. november 19.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Teljesítményösztönző Rendszer hipotézisvizsgálat tervezetét 2024. február 21-én egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban 10 napon belül jelezhetik.
Az észrevételek beérkezésének határideje: 2024. március 2.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2022/2023. menetrendi időszakra vonatkozó Teljesítményösztönző Rendszer hipotézisvizsgálat tervezetét 2024. február 21-én egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje 2024. március 2-a volt. A beérkezett észrevételeket és a kapcsolódó válaszokat valamennyi érintett számára továbbítjuk.
A VPE Nonprofit Kft. a végleges dokumentumot honlapján közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 34. és a 2023/2024 menetrendi időszakra vonatkozó 12. számú módosítását 2023. november 7-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2023/2024 menetrendi időszakra vonatkozó 17. számú módosítását 2023. december 5-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2023/2024 menetrendi időszakra vonatkozó 18. számú módosítását 2023. december 15-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
Az észrevételek beérkezésének határideje: 2024. január 3-a.
A beérkezett észrevételekről az érintettek tájékoztatásra kerülnek.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2023/2024 menetrendi időszakra vonatkozó 19. számú módosításának tervezetét 2024. január 2-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2023/2024 menetrendi időszakra vonatkozó 25. számú módosításának tervezetét 2024. április 30-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat tervezetét 2022. november 8-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosításának tervezetét 2023. január 11-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosításának tervezetét 2023. január 11-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2023. január 21-e volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10A. számú módosítását közzétette.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 12B. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 14G. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 15B. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 16. számú módosításának tervezetét 2023. november 07-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 16A. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 16B. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 16C. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17. számú módosításának tervezetét 2023. december 05-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 17A. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 18. számú módosításának tervezetét 2023. december 15-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 18A., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat „A”. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 18B., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat „B”. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 19. számú módosításának tervezetét 2024. január 02-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 19A. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 19B., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat „C”. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 19C., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat „D”. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 19D., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat „E”. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 19E., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat „F”. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 19F., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat „G”. számú módosítását közzétette.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 20. és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosításának tervezetét a VPE Nonprofit Kft. 2024. február 26-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 20. és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1. számú módosításának tervezetét 2024. február 26-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2024. március 12-e volt.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 20A., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1A. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 20B., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 1B. számú módosítását közzétette.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 21. és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosításának tervezetét a VPE Nonprofit Kft. 2024. március 11-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 21. és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 2. számú módosításának tervezetét 2024. március 11-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2024. március 21-e volt.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22. és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosításának tervezetét a VPE Nonprofit Kft. 2024. március 18-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22. és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4. számú módosításának tervezetét 2024. március 18-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22A., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4A. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22B., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 4B. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 22C. számú módosítását közzétette.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 23. és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosításának tervezetét a VPE Nonprofit Kft. 2024. április 8-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 23. és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5. számú módosításának tervezetét 2024. április 8-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 23A., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 5A. számú módosítását közzétette.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 24. és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7. számú módosításának tervezetét a VPE Nonprofit Kft. 2024. április 26-án nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 24. és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7. számú módosításának tervezetét 2024. április 26-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 25. számú módosításának tervezetét 2024. április 30-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 25A., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7A. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 25B., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7B. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 25C., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7C. számú módosítását közzétette.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 25D., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8A. számú módosítását közzétette.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 26. és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9. számú módosításának tervezetét a VPE Nonprofit Kft. 2024. június 17-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 26. és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9. számú módosításának tervezetét 2024. június 17-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Nonprofit Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 26A., és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 9A. számú módosítását közzétette.
Az 55/2015. (IX.30.) NFM rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 27. és a 2024/2025. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 10. számú módosításának tervezetét a VPE Nonprofit Kft. 2024. július 12-én nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosításának tervezetét 2023. február 20-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosításának tervezetét 2023. február 20-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2023. március 2-a volt.
A VPE Kft. a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 67/O.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a 2023/2024. menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 7C. számú módosítását közzétette.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2023/2024-es menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat tervezetét 2022. november 08-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 4. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhetik.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2024/2025-ös menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat tervezetét 2023. november 7-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2024/2025-ös menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosításának tervezetét 2024. március 13-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2024/2025-ös menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosításának tervezetét 2024. március 13-án, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje a módosítás tervezettel kapcsolatban 2024. március 23-a volt.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2024/2025-ös menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét 2024. április 19-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2024/2025-ös menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 6. számú módosításának tervezetét 2024. április 19-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2024/2025-ös menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8. számú módosításának tervezetét 2024. május 24-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2024/2025-ös menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 8. számú módosításának tervezetét 2024. május 24-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft. a 2024/2025-ös menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat tervezetét 2023. november 07-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozza és erről az érdekelteket tájékoztatja. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 4. § (1) bekezdése értelmében hivatalos formátumban a vpe@vpe.hu e-mail címre megküldve 10 napon belül jelezhetik.
2019 január közepén a nemzetközi tehervonatok útvonalainak közzétételével a Borostyán korridor elért a működési fázisába. A folyosó fő célja, hogy megkönnyítse a versenyképes határokon átnyúló vasúti fuvarozást Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Szlovénia fontos ipari központjai és intermodális termináljai között, beleértve Koper Adriai-tengeri kikötőt, és hatékony összeköttetést biztosítson az Euro-Ázsiai vasúti útvonalakhoz Malaszewicen keresztül (Fehéroroszország határa) és Délkelet-Európa felé Kelebian át (Szerbia határállomása).
Tisztelt Partnereink!
A KAPELLA rendszer ismét zavartalanul működik! Elnézésüket kérjük a kellemetlenségért.
Üdvözlettel,
VPE Kft.
A DB Netz AG 2018 júniusától csatlakozik a Kelet/Kelet-Mediterrán európai vasúti árufuvarozási folyosóhoz. Az új útvonalak Bremerhaven és Wilhelmshaven valamint Hamburg és Rostock kikötőinek bevonásával különösen kiterjedté teszik a folyosót az Égei- és a Fekete-tengertől az Északi- és a Balti-tengerig a jövőben. A 2019-es menetrendi évre vonatkozóan az RFC OEM a német vonalakon koordinált menetvonalakat kínál kapacitástartalék formájában. A következő menetrendi évre az előre meghatározott menetvonalak (PAP) is elérhetőek lesznek. A Corridor One-Stop Shop az új kapacitások iránt érdeklődő ügyfelek rendelkezésére áll.
A bővítés eredményeképpen az RFC OEM nyolc országot fog összekötni; Németország, Csehország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Görögország lesz kapcsolatban egymással a Wilhelmshaven / Bremerhaven / Hamburg / Rostock-Drezda-Prága -Bécs / Pozsony-Budapest-Vidin-Szófia-Thesszaloniki-Athén-Patras fő csomópontjai között, valamint Budapest-Bukarest-Konstanca és Szófia-Plovdiv-Svilengrad között, elérve a kontinens középpontját több tengeri összeköttetéssel. A támogató intézményi háttérrel a kilenc pályahálózat-működtető és egy kapacitás-elosztó közös erőfeszítéssel törekszik a megbízható, kiváló minőségű és versenyképes közlekedési szolgáltatások előmozdítására az RFC OEM több mint 9000 km hosszú útvonalán.
A folyosó egyablakos ügyintézéssel foglalkozó munkatársának (C-OSS) elérhetőségei, interaktív térkép, előre meghatározott útvonalak és tartalék kapacitások, a folyosó információs dokumentumai, a tervezett átmeneti kapacitáskorlátozások és további információk a hivatalos honlapon érhetők el: http: /www.rfc7.eu/
Általános információk a vasúti árufuvarozási folyosókról (RFC) a Rail Net Europe honlapján találhatók: http://www.rne.eu/rail-freight-corridors/.
A VPE Kft. elkészült a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó üzemi menetrend véglegesítésével. Összesen 16 hozzáférésre jogosult 4841 db éves és éves pótlólagos menetvonala, illetve 6841 db szoltáltatás igénye került kiutalásra a hozzájuk tartozó árajánlatokkal együtt. A menetvonalak 88%-a személyszállítási közszolgáltatási igény volt, az árufuvarozó társaságok többsége továbbra is a közlekedéshez közelebbi időpontban nyújtja be igényét, az éves kitekintés esetükben még csak néhány, a kiszámíthatóságot igénylő fuvar esetében jelenik meg.
Az üzemi menetrend aktuális állapota nyilvános formában elérhetővé vált a VPE Kft. honlapján is.
Tisztelt Ügyfeleink!
A VPE Kft. által működtetett informatikai alkalmazásokhoz (Kapella2 és VÁB) jogosultságot csak abban az esetben áll módunkban létrehozni, illetve meglévő hozzáféréseket módosítani, vagy törölni, ha azt hivatalos megkeresésben cégjegyzésre jogosult aláírásával ellátott eredeti levélben kérik.
A koronavírus-járvány következtében kialakult helyzet miatt alkalmazott megengedő szabályt, miszerint a VPE Kft. elfogadja az elektronikus formában részére továbbított kérelmeket is azzal a kitétellel, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 munkanapon belül az eredeti kérelmek a VPE részére átadásra kerülnek, visszavonjuk.
A hozzáférési kérelmekkel kapcsolatos információkat ITT olvashatják.
Kedves Partnereink!
Friss információkkal, elemzésekkel várjuk Önt cégünk megújuló Facebook és LinkedIn oldalán. Bejegyzéseinkben kiemelt szerepet kapnak a VPE Kft. vadonatúj, adatalapú kimutatásokra épülő OpenData weboldalának riportjai.
Beszámolóinkon túl, fordulatos kvízsorokkal is várjuk Önt! Kérdéseinkkel reméljük új és meglepő ismeretekre is szert tehetnek!
Bízunk benne, hogy heti rendszerességgel jelentkező tartalmainkat hasznosítani tudják munkájukban, illetve érdekes kimutatásokkal tudunk szolgálni, mind a vasúti szektorban dolgozók, mind pedig a vasút iránt kiemelten érdeklődők számára.
Kattintva a követés gombra, csatlakozzon közösségünkhöz, hogy az információk első kézből érkezzenek meg Önhöz!
A VPE Kft. ajánlattételi felhívást indít grafikus tevékenység ellátására.
Az ajánlattételi felhívás a kapcsolódó dokumentumban található.
OSS menedzsert keresünk
A VPE Kft. budapesti munkavégzéssel OSS-menedzser munkakörbe keres munkatársat azonnali munkakezdéssel.
A VPE Kft. budapesti munkavégzéssel, Nemzetközi kapcsolatok előadó munkakörbe keres munkatársat, akár azonnali munkakezdéssel, teljes munkaidő keretében, határozott 2 évre.
Érdekel a vasút? Szeretnél részt venni az európai vasúti tevékenységekhez kapcsolódó egyeztetéseken és hozzájárulni a szektor fejlődéséhez? Ha jól beszélsz angolul és könnyen teremtesz kapcsolatokat, kiválóan koordinálsz, jelentkezz hozzánk!
Amiben új kollégánkra számítunk:
A munkakörhöz tartozó feladatok miatt külföldi utazás, cégképviselet, prezentáció tartás, dokumentumok véleményezése, összefoglaló készítés, emlékeztető írás és sok egyéb izgalmas tevékenység is vár. Fontos a rugalmasság és a precizitás, illetve csapatban is jól kell tudni együttműködni.
Elvárások:
- felsőfokú végzettség
- legalább középfokú angol szóbeli és írásbeli nyelvismeret
- felhasználói szintű Microsoft Office tudás
Amit kínálunk:
- rugalmas munkaidő
- professzionális, modern irodakörnyezet
- cafeteria csomag
- mobiltelefon
A kiválasztási folyamatban angol írásbeli tesztre és szóbeli elbeszélgetésre mindenképpen kell számítani.
Várjuk magyar és angol nyelvű önéletrajzod a vpe@vpe.hu e-mail címre.
Nemzetközi kapcsolatok előadó álláshirdetés
Tisztelt Partnereink!
A 2023/2024 menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 25. módosításával 2024.05.31-én érvénybe léptek a 2024. szeptember 01-étől hatályos megemelkedett díjtételek. Informatikai probléma miatt azonban, a szeptember 1. vagy azt követő időszakra vonatkozó menetvonal és szolgáltatás igények jóváhagyásának/kiutalásának részét képező árajánlatok nem minden esetben felelnek meg a HÜSZ-ben meghirdetett díjtételeknek.
A hiba elhárításán dolgozunk, a helyreállításig szíves türelmüket kérjük.
VPE Nonprofit Kft.
Tisztelt Kapacitásigénylő!
Tájékoztatjuk, hogy a HŽ horvát-pályahálózat működtető tájékoztatása alapján a Beli Manastir állomás üzemideje a 2022. május 04-től május 22-ig terjedő időszakban az alábbiakra változik:
- hétfőtől péntekig 04:50 - 20:40 óra valamint,
- szombaton, és vasárnap 06:00 - 20:40 óra között.
2019. szeptember 18-án tartották Koperben a Borostyán Árufuvarozási Folyosó ünnepélyes nyitóeseményét.
|
Szeretnénk tájékoztatni partnereinket, hogy a túlterheltté nyilvánított Szeged-Rendező – Röszke oh. vonalszakaszra vonatkozóan a 2023 május havi fenntartott kapacitás felhasználási arány számítását elvégeztük. Emlékeztetőül az oldal alján is elérhető eljárásrendünket alkalmaztuk kiegészítve azzal, hogy ha valamely kapacitásigénylő számára fenntartott kapacitás a havi vizsgálat következményeként visszavonásra kerül, akkor a követő időszakra (visszavonás hónapjára) az időközben visszavont menetvonalak felhasználását már nem vizsgáljuk.
Mindezzel együtt kettő társaság volt érintett a május havi vizsgálattal, az egyik 100%-ban felhasználta a neki jóváhagyott kapacitást, a másik társaság pedig ugyan nem használta fel a HÜSZ-ben meghatározott küszöbértékig, de a vizsgálat végzése közben minden menetvonalát lemondta a teljes menetrendi időszak hátralévő részéig, így a fel nem használás okát igazoló nyilatkozattételre a felszólítást ebben az esetben a VPE Kft. nem küldte meg részére.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2022/2023-as menetrendi időszakra vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat 3. számú módosításának tervezetét 2020. március 22-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban az 55/2015. (IX. 30.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül jelezhették.
Az észrevételek beérkezésének határideje 2022. április 1-e volt.
Tisztelt Partnereink!
Az irodaépületben folyó karbantartások miatt 2023.07.01-jén 8-12 óráig az OSS szolgálat az alábbi módon lesz elérhető:
e-mail: vpe.oss@gmail.com
telefon: +36 30 278 1530
A leállás a Kapella2 és VÁB rendszereket nem érinti.
A kellemetlenségekért elnézésüket kérjük.
A MÁV Zrt. tájékoztatása alapján Kerta állomás 1. sz. rakodóvágánya (TAF TSI azonosító: 55-04085-01-1) és a hozzá tartozó rakodóterület (TAF TSI azonosító: 55-04085-06-1) 2021. április 6. és 12. között nem használható, a rakodóterületre nem foglalható kapacitás.
Kérjük, rakodóterület foglalási szándékukat a fentieknek megfelelően tervezzék.
VPE Kft.
Új funkciók a Kapella 2 és a VÁB rendszerben:
Változik a VPE Kft. rendszereinél a felhasználói jogosultságok kezelése (új hozzáférés, meglévő törlése, vagy az adatok módosítása). Ezeknek a funkcióknak a megkönnyítése érdekében egy olyan fejlesztést készült el, amely lehetővé teszi, hogy a hozzáférésekkel kapcsolatos beállításokat az adott szervezet saját hatáskörben tehesse meg.
Úgy véljük, hogy ez a fejlesztés lényegesen megkönnyíti a hozzáférések karbantartását és csökkenti az adminisztrációs terhet. Ahhoz, hogy minden szervezet saját maga tudja intézni a szervezetéhez tartozó hozzáféréseket, ki kell jelölnie legalább egy erre jogosult (Felhasználó kezelő adminisztrátor) személyt. A kijelölés cégjegyzésre jogosult aláírásával ellátott eredeti levélben vagy elektronikus aláírással ellátott dokumentumban kérhető. Kérjük, hogy ezt, akik még nem tették meg, mihamarabb küldjék el részünkre!
A fejlesztés kapcsán kialakításra került egy olyan felület a rendszeren belül, ahol az adott szervezethez tartozó hozzáférések kezelésére nyílik lehetőség. Itt egyrészt ki lehet listázni az aktuális felhasználókat, másrészt új hozzáféréseket lehet majd létrehozni, illetve az elavultakat megszüntetni saját hatáskörben.
A pályázati felhívás dokumentuma ITT érhető el
Tisztelt Partnereink!
A június hatodikán megrendezett idei első HÜSZ klub előadásait IDE kattintva tölthetik le.
Üdvözlettel,
VPE Kft.
Tisztelt Partnereink!
A holnapi napon (2023.09.23.) költözés miatt az e-mail rendszerünk 8:00-tól 16:00-ig leállításra kerül. Az OSS szolgálatot a vpe.oss@gmail.com címen tudják elérni ebben az időszakban.
A telefon szolgáltatást a költözés nem érinti a megszokott telefonszámon az OSS továbbra is elérhető marad.
K2, VÁB rendszerek is zavartalanul fognak működni a költözés alatt is.
Megértésüket köszönjük és elnézést kérünk a kellemetlenségekért.
Tisztelt Partnereink!
A mai napon 18:15-ig az OSS szolgálat az alábbi telefonszámon érhető el:
+36 30 278 1530
A kellemetlenségekért ellnézésüket kérjük.
Állásajánlat
IT munkatársat keresünk akár azonnali munkakezdéssel.
Tisztelt Kollégák!
A VPE Kft. 2020.04.02-án 11 órától frissíti a KAPELLA2 PROD környezetét.
A frissítés keretében hibajavítások és három korábban már bemutatott fejlesztés kerül kihelyezésre. A fejlesztésekhez kapcsolódóan új opcionális elemek jelennek meg az interfész kapcsolatban, az előzetesen küldött sémaváltozásoknak megfelelően.
Csatolmányként, az oldal alján megtalálható a módosításokat tartalmazó felhasználói kézikönyv is.
A frissítés rendszer leállással nem jár, de kisebb lassulások, munkamenet szakadások előfordulhatnak.
Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük
VPE Kft.
Tisztelt Kollégák!
A VPE Kft. 2020.08.13-án 13:30 órától frissíti a KAPELLA2 PROD környezetét.
A frissítés keretében hibajavítások és két korábban már bemutatott törzsadati interfész fejlesztés kerül kihelyezésre. A fejlesztésekhez kapcsolódóan új adatelemek jelennek, az előzetesen küldött sémaváltozásoknak megfelelően.
Levelem csatolmányaként küldöm a kihelyezésre kerülő változások listáját.
A frissítés rendszer leállással nem jár, de kisebb lassulások, munkamenet szakadások előfordulhatnak.
Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.
Tisztelt Kollégák!
A VPE Kft. 2020.09.15-én 14:30 órától frissíti a KAPELLA2 PROD környezetét.
A frissítés keretében az alábbi hibajavítások és fejlesztések kerülnek ki az éles környezetbe:
Ticket#7502860 — menetvonal módosítása RK hozzáadása |
Nem működött megfelelően, ha a menetvonal módosításakor RK küldemény továbbítását szerette volna jelezni a felhasználó. |
Ticket#7502845 — vgz adatlapján korlátos betekintés |
A vágányzár adatlapján felsorolt érintett menetvonalak adatlapját PHM felhasználók esetén nem sem lehetett megjeleníteni |
Ticket#7502840 — FW: Kapella "lérehozni kívánt fájl már létezik" |
Interfészen keresztül rögzített vágányzári igények esetén hektikusan működött a program, miszerint az igény tárolásra került, mégis azt küldtük vissza hibaüzenetként, hogy hiba történt a tárolásnál. |
Ticket#7502818 — UNIT K2-ben KESZ státuszú igény módosítása |
Interfészen történő vágányzári igények kezelésénél az SAP rendszerből egy már korábban kiutalt ÉVKÖZI Menetvonalak zavarása nélküli igény módosításakor nem történik meg az azonnali kiutalás. |
Ticket#7502732 — Vágányzári status mező töltése a vágányzári IF-en |
A fejlesztés azt teszi lehetővé, hogy az interfészen történő kommunikáció során a státuszüzenetek is látszódni fognak a vágányzári üzenetekben |
Ticket#7501622 — ellenőrzések_vágányzár |
A vágányzári igények kezelése során fontos információ az, hogy milyen vágányzárakkal van érintve a menetvonal. Ezt az információt egyrészt megjelenítjük a menetvonalak adatlapján, az érinett vágányzárak ikonra kattintással, másrészt a vágányzárak adatlapján is fellistázzuk, valamint az OSS szolgálat a menetvonal igények kiutalásakor is kap arról információt, hogy a menetvonal ütközik -e vágányzárral a közlekedése során. Ezt a három funkciót most egy közös alapra helyezve úgy módosítottuk, hogy azokat a vágányzárakat tekintjük ütközőnek, ha az:
|
Ticket#7502890 — érvényesség megjelenítése a menetvonal adatlapján |
A javítás arra vonatkozott, hogy az adatlapon a verzió érvényességben megjelenített tooltip-ben megjelenő adatoknál az aktuális érvényességet írja a rendszer ki összhangban a grafikusan megjelenített verzióval |
Ticket#7502637 — IF-en keresztüli lemondás egyszerűsítése
|
Új fejlesztés keretében elkészül az IF-en történő lemondás egyszerűsítése, melyben új függvény került kialakításra az alábbiak szerint: sendOrderCancellationToKAPELLA függvény RÖVID ISMERTETÉS Ezzel a szolgáltatással lehetséges a külső rendszereknek a KAPELLA2 rendszer felé a csomag lemondása BEMENŐ/KIMENŐ PARAMÉTEREK, ADATOK
A függvény visszatérési értéke (kimenő paraméterek):
Válaszkódok lehetséges értékei (RetCode, RetMsg): Amennyiben a lemondás során hiba merülne fel, a RetData tartalmazza a hibát XML formátumban, hasonlóképpen mint az addOrder függvény esetében. Ennek szerkezetét a HJ_KFJ_KAP_ERROR.xsd tartalmazza, valamint a HJ_KFJ_KAP_ERROR.xls. Sikeres lemondás esetén a RetData a CsomagLemondas_v2 séma szerinti üzenetben adja vissza a lemondó verzió adatát.
|
A frissítés rendszer leállással nem jár, de kisebb lassulások, munkamenet szakadások előfordulhatnak.
Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.
A VPE Kft. 2021.02.02-án kedden 13 órától frissíti a KAPELLA2 PROD környezetét.
A frissítés keretében hibajavítások és fejlesztések kerülnek kihelyezésre, melyek a levél alján olvashatók.
A frissítés rendszer leállással nem jár, de kisebb lassulások, munkamenet szakadások előfordulhatnak.
Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.
Az alábbi fejlesztések kerülnek kihelyezésre az éles környezetbe:
- 7502756 — Menetvonal eleje-vége lemondás
Fejlesztés keretében megvalósult, hogy beérkező menetvonal módosításnál, amennyiben a módosítás csak a menetvonal elejének vagy végének lemondására irányul, a program manuális beavatkozás nélkül, automatikusan állítsa elő a menetrendet. A módosítás ebben az esetben lemondás/új igénylés kategóriába sorolandó, tehát két verziónak kell létrejönnie, és árajánlatnak is kell generálódnia, viszont a menetrendnek menetrendszerkesztés nélkül kapcsolódik hozzá az igényverzióhoz. A fejlesztésnél figyelemmel voltunk arra az esetre is, amikor a korábbi verzióban kiutalt menetvonaltól eltérő viszonylatra van a menetrend létrehozva (pl. országhatár), és egy ilyen verzióra olyan módosítás van beadva, ami nem jelent lemondás/új megrendelést, hisz ekkor is érzékelhetné azt a rendszer, hogy rövidebb vagy hosszabb, vagy inkább eltérő a menetvonal megrendeléséhez képest a menetrend.
- 7502796 — speciális tehervonat definiálás vs tényadat
A speciális tehervonat képzése a K2 rendszerben automatikusan történik. Ahhoz, hogy egy vonat megkapja a speciális (egyes kocsi forgalom) minősítést, folyamatosan ellenőrizni kell a szolgáltatás és a menetvonal kapcsolatát. Amikor egy szolgáltatást utólag kapcsolnak, vagy leválasztanak a mentvonalról, el kell végezni a feltételek vizsgálatát. Ezen túlmenően a szolgáltatások státuszváltása is befolyásolja a „Speciális vonat” minősítést, hiszen, ha egy a feltétel szempontjából releváns szolgáltatást visszavonnak, vagy elutasítanak, akkor megszűnik a feltétel, ami miatt a menetvonal már nem minősül egyes kocsinak, akkor a menetvonalnak verziót kell ugrani. Ugyanakkor alapszabály, hogy tényadattal rendelkező menetvonalra már nem lehet módosítást beadni, azon napokra, amikor a vonat tényadattal rendelkezik.
Ennek az ellentmondásnak a feloldása érdekében került sor a fejlesztésre, miszerint amikor a szolgáltatás fenti módon leírt kapcsolása, vagy leválasztása, esetleg státuszváltása történik, akkor megvizsgálja a rendszer, hogy a menetvonal érintett napjain van-e bármilyen tényadat. Amennyiben igen, akkor a tényadattal terhelt napok esetében nem módosul az „Egyes kocsis” jelölés. Amennyiben több nap is érintett, akkor a menetvonal azon napjai fognak verziót váltani, melyeken nincs tényadat.
- 7502789 RailML bővítése új/módosítás/több verziós módosítás mezővel
A fejlesztési feladat keretében a RailML-ben kialakításra kerül egy mező, aminek tartalma megadja azt, hogy a kiutalt igény új/módosítás/több verziós módosításnak számít-e.
Új vonat paraméter (mav_ModifyType), amely a megrendelés típusú (type="ordered") vonat objektum esetén megmondja, hogy az adott verzió mely folyamatban jött létre.
Három értéket vehet fel:
0 - Új igény
1 - Lemondás nélküli módosítás
2 - Lemondással járó módosítás
Erre a 3 értékre nem készül külön törzsadat a törzsadati interfészben, így annak sémája nem fog módosulni.
A frissített IF leírás 2020.09.25-én kiküldésre került az érintettek számára.
- 7502878 — előzmény követő adatok megadása
Jelenleg kizárólag nemzetközi forgalomban közlekedő vonatok esetén opcionálisan adhatóak meg ezek az adatok a megrendelés benyújtása során:
- Előzmény szolgálati hely
- Előzmény TAF
- Előzmény vonatszám
- Követő szolgálati hely
- Követő TAF
- Követő vonatszám
A fejlesztés lehetővé teszi, hogy minden megrendelésnél megadható legyen.
- 7502967 — A megrendelés karbantartó/menetrend oldalon nem a valóságnak megfelelő vonatnem látszik.
Amennyiben a menetvonal igény módosítása a vonatnemre vonatkozik, akkor a program az alábbi táblázat szerint fogja kezelni az eseteket:
Változik a vonatnem: |
Hatás |
Árajánlat változik? |
Az igény típusa öröklődik |
Új menetrend |
Megrendelés adatlapon ok |
A-ból C, D, E B-ből C, D, E, C-ből A, B, D, E D-ből A, B, C, E |
Lemondás - új igény (két verzió jön létre) |
Igen |
Nem |
Igen |
vonatnem változott [miről mire] |
A-ból A vagy B, B-ből B vagy A, |
Módosítás (egy verzió jön létre, de a szolgálati menetrenden az új vonatnem rövidítés lesz megjelenítve |
Nem |
Igen |
Nem |
vonatnem változott [miről mire] |
- Ticket#7502891 — CI interfészen keresztüli belföldi menetvonal és szolgáltatás igény kezelés kialakítása TAF TSI üzenet alapokon
A fejlesztés keretében kialakításra került a KAPELLA2 rendszerhez egy Common Interfész alapokon működő, TAF TSI üzeneteket használó új interfész kiszolgáló környezet. A fejlesztés keretében lehetővé válik menetvonalak igénylése és kiutalások fogadása TAF TSI alapokon.
Részletesebb tájékoztatást külön érdeklődés esetén egyedileg tudunk biztosítani a fejlesztésről.
- Ticket#7502874 — Árajánlat interfész tömörítés
Módosul az árajánlat séma, annak érdekében, hogy az üzenetek kisebb méretűek legyenek.
Az árajánlat generáló úgy módosul, hogy az egyes napok generálásakor megvizsgálja, hogy van-e már az adott nappal megegyező adattartalmú nap a fájlban. Amennyiben igen, akkor az adott nap esetében az ITEM elementek nem kerülnek generálásra, helyettük a PRICE_OFFER element RelatedOrderId attributumába beírásra kerül annak a PRICE_OFFER elementnek az OrderId attributum értéke, amely tartalmazza az item listát.
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk önöket, hogy a KAPELLA2 rendszer PROD környezete 2019.02.13-án 13:30-tól frissítésre kerül, valamint 2019.02.14.-én az UAT adatbázisát a PROD környezet felől visszafrissítjük, ennek hatására a teszt környezetben található igények, és a törzsadatok felülírásra kerülnek
A frissítés leállással nem jár, azonban kisebb lassulások előfordulhatnak. A frissítés keretében hibajavítások és új fejlesztések kerülnek kihelyezésre.
VPE Kft.
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk önöket, hogy a KAPELLA2 rendszer PROD (éles) környezete 2020.01.28 kedden 13:30-tól frissítésre kerül.
A frissítés leállással nem jár, azonban kisebb lassulások előfordulhatnak.
A frissítés keretében sebességet és működést érintő javítások kerülnek kihelyezésre, melyek az interfész sémákat nem érintik.
A javításokon túl kihelyezésre kerül egy a VPE szám kiosztását érintő módosítás is a TAF TSI előírásokhoz való igazodás érdekében, ami a 2021-es menetrendi évre vonatkozik, de formátum módosítást ez sem jelent.
A részletes leírások ide kattintva olvashatók.
Tisztelt Kollégák!
A VPE Kft. 2020.09.28-én 13:00 órától frissíti a KAPELLA2 PROD környezetét.
A frissítéssel hibajavítások kerülnek ki, illetve lehetőség nyílik másolni igényeket menetrendi időszakok között.
A frissítés rendszer leállással nem jár, de kisebb lassulások, munkamenet szakadások előfordulhatnak.
Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk önöket, hogy a KAPELLA2 rendszer éles környezete 2019.03.11.-én 22:00-tól frissítésre kerül.
A frissítés leállással jár, a rendszer várhatóan két órán keresztül nem lesz elérhető sem felületről sem interfészkapcsolaton keresztül.
Kérjük, hogy az erre az időszakra vonatkozó megrendeléseket időben legyenek szívesek benyújtani.
VPE Kft.
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a VPE Kft. 2023.07.25-én 17:00-18:00 között tűzfal karbantartást végez a KAPELLA2 és VÁB rendszereket kiszolgáló szerver infrastruktúrán.
A karbantartás ideje alatt munkamenet szakadások, valamint összesen maximum 15 perc teljes üzemszünet is előfordulhat a KAPELLA2 és VÁB rendszerek vonatkozásában, felhasználói felületen és interfészen keresztül kapcsolódva egyaránt.
Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.
Tisztelt KAPELLA felhasználók! Ez úton is tájékoztatjuk Önöket, hogy a menetvonal-, szolgáltatás igényeket a 2018. december 9-én kezdődő menetrendi időszakra vonatkozóan a KAPELLA2 rendszerben fogadjuk.
A rendszer felhasználói kézikönyve innen letölthető.
A VPE Kft. 2021.05.31-én 13:00 órakor frissíti a KAPELLA2 rendszer PROD környezetét, melynek keretében az alábbi frissítések kerülnek ki az éles környezetbe.
Hibajegy |
leírás |
7503241 — Tanulmány menetrend alapja |
A probléma az volt, hogy ha másolással egy igényből van létrehozva egy tanulmány menetrend "igény", akkor nem a tanulmány menetrend szerint jön létre hozzá a vonatszelet a TAKT-ban, hanem abból az igényből, amiből indították az "igény" létrehozását. |
7503272 — 1 órán belüli indulással kért igény |
Tároláskori ellenőrzés beépítése, hogy ha katalógus választás történik (interfészen, vagy felületen), akkor is ellenőrzésre kerüljön, hogy az igény kezdő időpontja és a katalógus választás időpontja között meg van-e az egy óra. |
7503301 — publikus felület_vgz adatlap adatok |
Az e-HÜSZ felületről megnyitható vágányzári adatlapon az alábbi adatok nem fognak megjelenni amennyiben a böngészést végző felhasználónak nincs megfelelő jogosultsága a Kapella rendszerben: |
7503333 — OD-n vgzi riport_vgz IF |
Volt egy olyan hiba a rendszerben, hogy hibásan lettek generálva a vágányzári IF fájlok, ha egy vágányzári igényben több vonalat is érintő kizárás volt. Ilyenkor véletlenszerűen választott a generáló egy vonal nevet a vágányzárban érintett vonali kizárások közül, és azzal töltötte fel mindegyik vonali kizárást. A javítás arra vonatkozik, hogy módosításra kerül a generáló, hogy a vonali kizárások esetén minden egyes kizárásnál az adott szakasz vonalneve kerüljön generálásra, ami kizárásra kerül. |
7503336 — Elfelejtett jelszó |
Ha az elfelejtette a jelszavát szövegre kattintunk, és beírtuk a felhasználói nevet, vagy az email címet, és megadom az ellenőrző kódot, nem jelzi azt vissza a rendszer, hogy ok, kiküldte a levelet, hanem egy hibaüzenetet adott. Ez akkor fordulhatott elő, ha véletlen valaki úgy kattintott az "Új jelszó kérése" gombra, ha nem írta be az ellenőrző kódot. |
7503348 — Vizsgálandó PO IF-ek |
Abban az esetben ha az IF mappában két azonos nevű fájl van a megkülönböztetés miatt a második fájl nevének végére -x illesztettünk. A fejlesztés eredményeképpen, kérés esetén tudjuk módosítani, hogy ne -x hanem _x legyen a fájlnév végén. |
FEJLESZTÉS: 7503258 — Óraátállítás_ellenőrzés kiépítése |
A tavaszi óra átállítás okozott problémát, mert ilyenkor a 2.00 3.00 közötti idő nem létezik. |
A Felhasználói kézikönyv a fenti frissítések miatt nem módosul.
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk önöket, hogy a KAPELLA2 rendszer PROD környezete 2019.04.11-én 13:30-tól frissítésre kerül.
A frissítés leállással nem jár, azonban kisebb lassulások előfordulhatnak.
A frissítést követően az alábbi új fejlesztések/javítások lesznek elérhetőek:
- Interfészen keresztüli csomag lemondás esetén opcionálisan megadható lesz a külső azonosító. Interfészen keresztül kommunikáló cégek már megkapták az ehhez kapcsolódó IF leírást.
- A 2019/2020 menetrendi időszakra vonatkozó fizetendő díjak és felárakkal felkészítettük a rendszert, újabb az előző menetrendi időszakhoz képesti elszámolási szabály t a hatályos HÜSZ nem tartalmaz.
- PHM/HJ/KFJ szervezethez rendelt felhasználók esetén egy új szerepkör kerül bevezetésre, ami arra ad lehetőséget, hogy kizárólag előtervezést (tanulmány menetrend és árajánlat kalkuláció) rögzíthessen az, aki ezt a jogot megkapja. PHM felhasználók esetén a felhasználónak kell megadnia azt az igény rögzítése során, hogy milyen terméktípusra (A,B,C,D,E) szeretne árajánlatot kérni. A korábban megadott Menetvonal/szolgáltatás igények rögzítése szerepkörben továbbra is megmarad az Előtervezések rögzítési joga, így azt külön kérni nem kell, viszont ha a leendő felhasználónak szeretnének csak Előtervezés rögzítése szerepkört biztosíttatni, akkor azt kérjük a szokásos módon jelezzék a VPE Kft. felé.
- Több észrevétel is beérkezett hozzánk, hogy a K2 rendszer listázója bizonyos esetekben nem eléggé gyorsan reagál. Ebben a témakörben is történtek javítások. A frissítés után reményeink szerint a válaszidők javulni fognak.
VPE Kft
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk önöket, hogy a KAPELLA2 rendszer PROD környezete 2019. augusztus 12-én 13:00-tól frissítésre kerül.
A frissítés leállással nem jár, azonban kisebb lassulások előfordulhatnak.
A frissítést követően elérhető új fejlesztések/javítások a csatolt dokumentumban olvashatók.
VPE Kft.
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk önöket, hogy 2019.02.07-én 17:00 és 18:00 között szerver karbantartást végzünk, ami érinti a KAPELLA2 rendszert is. A karbantartás ideje alatt a rendszer nem lesz elérhető sem felületen, sem pedig interfész kapcsolaton keresztül.
Kérjük, hogy érintett igényeiket a karbantartási ablak kezdete előtt legkésőbb fél órával szíveskednek beadni, hogy időben gondoskodhassunk azok kiutalásáról.
Türelmüket előre is köszönjük!
Tájékoztatjuk önöket, hogy 2019.05.15-én 17:00 és 18:00 között szerver karbantartást végzünk, ami érinti a KAPELLA2 rendszert is. A karbantartás ideje alatt a rendszer nem lesz elérhető sem felületen, sem pedig interfész kapcsolaton keresztül.
Kérjük, hogy érintett igényeiket a karbantartási ablak kezdete előtt legkésőbb fél órával szíveskednek beadni, hogy időben gondoskodhassunk azok kiutalásáról.
VPE Kft.
Tisztelt Partnereink!
A költözés véget ért, a rendszer újra elérhető.
Köszönjük a türelmet.
------------------------------------------------------------
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a VPE Kft. 2021.06.08-án kedden 17:00 – 19:00 óra között szerverköltöztetést végez, amely érinti a KAPELLA2 rendszert is.
A költöztetés ideje alatt a KAPELLA2 rendszer nem lesz elérhető sem felületen, sem pedig interfész kapcsolaton keresztül.
Amennyiben a költöztetés hamarabb véget ér, mint a karbantartási időablak vége, abban az esetben már 19 óra előtt visszakapcsolásra kerül a rendszer.
Kérjük Önöket, hogy a menetvonal igényléseiket időben nyújtsák be az érintett időszakban közlekedő vonatokra.
Türelmüket előre is köszönjük!
Tisztelt KAPELLA felhasználó!
A KAPELLA 2 rendszerbe történő sikertelen belépés esetén kérjük kövesse az alábbi dokumentumban foglaltakat.
Tisztelettel:
VPE Kft.
Tisztelt Partnereink!
A VPE Kft. tisztelettel tájékoztatja a KAPELLA rendszer felhasználóit, hogy 2018.05.09-én 17:45-18:15 között karbantartás miatt a rendszer nem lesz elérhető.
Ebben az időszakban a menetvonalak, szolgáltatások és vágányzárak állapotváltása és kiutalása, valamint minden egyéb KAPELLA szolgáltatás szünetelni fog. A tervezett menetvonal igényeiket ennek figyelembevételével legyenek szívesek benyújtani.
A szolgáltatás kiesés a webes felületen és az interfészen keresztül történő használatot egyaránt érinti.
Megértésüket és szíves türelmüket előre is köszönjük!
VPE Kft.
Tisztelt Partnereink!
Szerver karbantartási munkák miatt 2018.06.18-án hétfőn 16:00 és 17:00 között az alábbi rendszereink nem lesznek elérhetők:
- KAPELLA rendszer éles és teszt környezetei
- KAPELLA2 rendszer PROD és teszt környezetei
A leállás az érintett rendszerek minden funkciójára vonatkozik: menetvonal, szolgáltatás és vágányzári igények benyújtása, állapotváltása és kiutalása, webes felület egyéb funkciói, interfész kapcsolatok, PDF generálás, stb.
A tervezett menetvonal igényeiket ennek figyelembevételével legyenek szívesek benyújtani!
Megértésüket és türelmüket köszönjük.
VPE Kft.
Tisztelt Partnereink!
Értesítjük önöket, hogy 2018.07.04 19:00 és 24:00 óra között szerver karbantartást végzünk, amely hatással lehet a KAPELLA és KAPELLA2 rendszerek működésére is.
A karbantartás ideje alatt a rendszerek működésében fennakadás, lassulás fordulhat elő.
A karbantartás ideje alatt a felmerült problémákkal kérjük keressék az OSS ügyeletet, az oss@vpe.hu e-mail címen, vagy a 06 1 301 9925 telefonszámon.
Szíves megértésüket köszönjük!
Üdvözlettel,
VPE Kft.
Tisztelt Partnereink!
Értesítjük önöket, hogy 2018.08.09. 16:00 és 17:00 óra között karbantartást végzünk, amely az alábbi rendszereinket érinti:
- KAPELLA és annak interfészei
- a VPE Kft. weboldala
A karbantartás ideje alatt a KAPELLA rendszer szolgáltatásaiban kimaradások várhatóak, a VPE Kft. weboldala (www2.vpe.hu) átmenetileg nem lesz elérhető.
Ebben az időszakban a menetvonalak, szolgáltatások és vágányzárak állapotváltása és kiutalása, valamint minden egyéb KAPELLA szolgáltatás szünetelni fog. Kérjük, hogy az érintett időszakra szóló igényléseiket lehetőség szerint legkésőbb 15:45-ig szíveskedjenek benyújtani a rendszerbe, hogy még a leállás előtt sor kerülhessen a kiutalásra.
Kérjük, hogy a menetvonal igényléssel kapcsolatban felmerült problémákkal keressék az OSS ügyeletet az oss@vpe.hu e-mail címen, vagy a 06 1 301 9925 telefonszámon.
Szíves megértésüket köszönjük!
Üdvözlettel,
VPE Kft.
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024.06.18-án 17:00-18:00 között tűzfal és hálózati eszköz karbantartást végzünk a KAPELLA2 és VÁB rendszereket kiszolgáló szerver infrastruktúrán.
A karbantartás ideje alatt 30 perc teljes üzemszünet várhat, illetve a karbantartás második 30 percében hálózati és munkamenet szakadások előfordulhatnak a KAPELLA2 és VÁB rendszerek vonatkozásában, felhasználói felületen és interfészen keresztül kapcsolódva egyaránt.
Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.
Az idei KAPELLA2 Információs Nap elhangzott előadásai elérhetőek az alábbi linkekre kattintva.
KAPELLA2 PROD verzióváltás 2022.02.22-én 13:00 órától
A VPE Kft. 2022.02.22-én kedden 13:00 órától frissíti a KAPELLA2 PROD környezetét.
A frissítés keretében hibajavítások mellett kihelyezésre kerül a Vágányzári technológia számának megadása fejlesztés és a hozzá kapcsolódó RailML 2.14-es sémaverzió is.
A frissítés rendszer leállással nem jár, de kisebb lassulások, munkamenet szakadások előfordulhatnak.
Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.
A frissítéssel kihelyezendő új funkció részletei, működése
Vágányzári technológia szám megadása:
Menetvonal igények benyújtásánál vagy a már korábban kiutalt menetvonal igény módosításánál lehetőség lesz egy szabad szöveges mezőben megadni annak a vágányzári technológiának a Nyilvántartási számát, ami indokolta a vágányzári menetrendnek megfelelő menetvonal igény benyújtását, vagy a meglévő menetvonal módosítását.
Ha módostás keretében kerül megadásra a nyilvántartási szám, vagy a korábban megadott érték kerül módosításra és amennyiben a módosítás csak a erre vonatkozik, , az csak egy verziós módosításnak minősül, tehát automatikusan kiutalódik (48 órán belül a tényadatra várást követően), árajánlat nem módosul, szolgálati mentrend változatlan.
A menetvonal adatlapján a változások gombra kattintásnál megjelenítésre kerül, hogy új értékként került megadásra a nyilvántartási szám, vagy változott miről mire.
A nyilvántartási szám az igénylistázóban és a csomag listázóban is új szűrési paraméter lesz, így ennek megadásával ki lehet majd nyerni azokat a menetvonal igényeket, amelyek a szűréskor megadott nyilvántartási szám miatt kerültek beadásra, vagy módosításra.
Tisztelt Partnereink!
A VPE Kft. 2023.06.27-én kedden 13:00 órától frissíti a KAPELLA2 PROD környezetét.
A frissítés keretében hibajavítások és kisebb fejlesztések mellett kihelyezésre kerül az EHÜSZ UTA interfész v44-es sémaverziója.
A részletes frissítési jegyzéket megtalálják a kapcsolódó dokumentumok között.
A frissítés rendszer leállással nem jár, de kisebb lassulások, munkamenet szakadások előfordulhatnak.
Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.
A KAPELLA2 rendszer PROD üzemi környezetében 2024.01.25-én csütörtökön 13:00-kor verzióváltás lesz. A frissítés keretében javítások, valamint a lentebb bemutatott funkciók kerülnek kihelyezésre. Sémaverzió váltás nem lesz.
Nem várt terhelésnövekedés miatt a mai napon 12:00 – 12:30 között rendkívüli erőforrás bővítést hajtunk végre a KAPELLA2 rendszeren. A karbantartás ideje alatt a rendszer sem felületen, sem interfész kapcsolaton keresztül nem lesz elérhető.
Türelmüket előre is köszönjük.
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk önöket, hogy a KAPELLA2 rendszer PROD környezete 2018.11.07-én 13:30-tól frissítésre kerül.
A frissítés leállással nem jár, azonban kisebb lassulások előfordulhatnak.
Tisztelt Partnereink!
Ezúton értesítjük Önöket, hogy a KAPELLA2 tesztkörnyezetein (UNIT, UAT, EDU) karbantartást végzünk 15:15 - 16:30-ig.
Kérjük ez idő alatt a tesztkörnyezeteket ne használják.
Szíves megértésüket köszönjük!
Üdvözlettel,
VPE Kft.
Közlemény a KAPELLA2 Tesztrendszerhez való hozzáférések biztosításáról
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. informatikai infrastruktúra rendszerének üzemeltetése, működtetése vállalkozási szerződés keretében
Az RNE közbeszerzési eljárást indított egy, a jövőben nyolc ország által használt, egyszerű kommunikációs és fordító program fejlesztésére. Hazai vállalatok jelentkezését is szívesen fogadják a fejlesztés elvégzésére.
Amennyiben a felhívás felkeltette érdeklődését, a részleteket az alábbi weboldalon találja: https://rne.eu/blog/news/call-for-offers-simple-communication-tool-for-timetabling/
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk önöket, hogy 2019.10.02-én 17:00 és 18:00 között leállással járó karbantartást végzünk a KAPELLA2 rendszerben.
A leállás a felületet és az interfészeket egyaránt érinteni fogja így kérjük, hogy az ezen időszakra vonatkozó menetvonal igényléseiket a karbantartási ablak kezdete előtt legkésőbb fél órával szíveskedjenek beadni, hogy időben gondoskodhassunk azok kiutalásáról.
A karbantartás során egy automatikus igényverzió léptetés keretében helyesbítő kiutalást fogunk végrehajtani azon 2019.10.03 00:00 után kezdődő és 2019.08.12 13:00 – 2019.09.19 11:03 között kiutalt szolgáltatás igényekre vonatkozóan, amelyekben korábban helytelenül lett kiszámítva a szolgáltatás abszolút idejének értéke a kapcsolt menetvonal alapján.
A kiutalásokban a módosítás oka a következő lesz: „szolgáltatás kezdő és végidő újraszámítása a menetrend alapján”. Az ehhez kapcsolódó törzsadat a mai napon felvételre került a rendszerbe és az érintettek számára UTA IF-en keresztül publikálásra került.
Az okozott kellemetlenségért előre is elnézést kérünk.
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2019. február 26-án és 27-én 17 órától levelező szerver frissítéseket hajtunk végre.
A frissítés időtartama alatt sem küldeni sem fogadni nem fogunk tudni leveleket. A folyamat várhatóan 26-án 1 órát, 27-én pedig 2 órát fog tartani.
Kérjük Önöket ez idő alatt a telefonos elérhetőségeinken keressenek minket.
Megértésüket köszönjük.
VPE Kft.
Tisztelt Partnereink!
A VPE Kft. karbantartást fog végezni a levelező rendszerén 2021 március 8-12 között minden nap, 21:00 órától 03:00 óráig.
A leállás alatt a részünkre küldött e-mailek nem érkeznek meg, az OSS szolgálatot a vpe.oss@gmail.com címen lehet elérni.
A leállás a K2, VÁB rendszereket, és azok interfészeit nem érinti, illetve az OSS szolgálat a szokásos telefonszámokon elérhető marad.
VPE Kft.
A VPE Kft. pályázatot hirdet megfelelési tanácsadói szolgáltatásra.
A pályázati felhívás a kapcsolódó dokumentumban található.
A VPE Kft. pályázatot hirdet megfelelési tanácsadói szolgáltatásra.
A pályázati felhívás a kapcsolódó dokumentumban található.
Kedves HÜSZ Klub Tagok!
Kedves Kollégák!
Folytatjuk a HÜSZ Klub néven ismert találkozó sorozatot, melyre mindenkit szeretettel meghívunk.
Tisztelt Partnerünk!
A VPE Kft. szeretettel meghívja Önt első online előadásaira.
A veszélyhelyzet ideje alatt is aktív, szakmai kapcsolatot szeretnénk fenntartani partnereinkkel, ezért szeretnénk a figyelmükbe ajánlani első, online előadásainkat.
Kapacitás-elosztás informatikai támogatással – Előadó: Szabó Ágnes – kapacitás-elosztási csoportvezető
A vasúti szektor liberalizációja nem csak perspektívát adott az ebben az iparágban szereplőknek, hanem feladatokat is, amelyeknek a kapacitás-elosztás során informatikai támogatás nélkül megfelelni nem lehet. Az online előadás keretein belül azt szeretnénk bemutatni, hogyan aknáztuk ki a VPE Kft-nél az informatikában rejlő lehetőségeket és használtuk fel abban a reményben, hogy a jogszabályi kereteket betartva egy hatékony és felhasználóbarát alkalmazás segíthessen bennünket a mindennapjainkban munkavégzésünk során.
Adat alapú kimutatások a vasúti szektorban – Előadó: Nagy Dávid - IT menedzser
A vasúti szektor nagyon adatgazdag terület. Az infrastruktúrát leíró adatokon túl rendelkezésre állnak a vasúti közlekedéshez kapcsolódó egyéb információk is: járművekről, ideiglenesen alkalmazandó szabályokról, igénybe vehető szolgáltatásokról, hálózat-hozzáférési díjakról, a leközlekedés milyenségéről, a pályahálózat-működtetők által kizárt pályaszakaszokról… A lista végtelen, ahogy a felhasználási lehetőségek is azok. Az adat alapú döntéshozatal pedig a jövő. Ennek egy apró szeletébe kínálunk betekintési lehetőséget az érdeklődőknek abban a reményben, hogy másokat is magával ragad majd ez a terület.
Az online előadások időpontja 2020. május 20. 10 óra. Várható időtartam ~45-60 perc.
A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A jelentkezéseket a vpe@vpe.hu e-mail címen várjuk.
A jelentkezés határideje: 2020. május 19. 12 óra
Az online előadásokhoz az elérési utat e-mailben küldjük meg május19-én 15 órától a regisztráltak részére.
Reméljük, számíthatunk a részvételére.
VPE Kft.
Szeretnénk mindenkit tájékoztatni arról, hogy a 2019.09.05 00:00 órától a menetvonalak/szolgáltatások módosítási, lemondási lehetőségei változnak a K2 rendszerben.
Egyrészt éjféltől nem csak a Menetvonal, hanem a szolgáltatás igények is lemondhatóak/módosíthatóak lesznek a tervezett igénybevételi időt követő 24 óráig. Amennyiben a módosítás a tervezett igénybevétel kezdetét is érinti, azt természetesen továbbra is csak a jövőre vonatkozóan lehet megtenni, és meg kell felelni a legalább 1 órával korábbi igénybenyújtás szabálynak.
A 2019. 09. 05-én hatályba lépő HÜSZ módosítással életbe lépő szabály változás miatt módosulni fog az is, hogy ha a Menetvonal lemondására kerül sor, akkor a rendszer nem csak a vonathoz naplózott tényadatot fogja várni/vizsgálni, hanem azt is hogy a PASS2-ben történt -e már készrejelentés az adott vonathoz. Amennyiben volt ilyen adatrögzítés, akkor a menetvonalat se lemondani, se módosítani nem lehet.
A GYSEV Zrt-re benyújtott igények esetében továbbra is csak a tényadatra várás/ellenőrzés fog működni.
Szolgáltatás igényre készre jelentés jelzés nem fog érkezni. Szolgáltatás igény esetén a fő szabály a fentebb már említett szabály lesz, a szolgáltatást a tervezett igénybevétel kezdete+ 24 óráig lehet lemondani. A korábban a menetvonalhoz kapcsolt szolgáltatásokra vonatkozó, a menetvonalhoz érkezett tényadat esetére vonatkozó szabályok megszűnnek.
Változni fog továbbá, hogy milyen idősíkban fog vizsgálódni a K2 rendszer a tényadatra/készrejelentés rögzítésre vonatkozóan. A lemondásnak/módosításnak nem 48 órán belül kell lennie, hanem 24 órán belül, illetve nem 15 percet, hanem 10 percet várunk az esetleges tényadatra/készrejelentésre és csak ezt követően kerül kiutalásra a lemondás.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. informatikai infrastruktúra rendszerének üzemeltetése, működtetése vállalkozási szerződés keretében.
Tisztelt Kollégák!
A legutóbbi frissítés eredményeképpen a napkijelölés metódusa megváltozott. Az eddigiektől eltérően a megfelelő napok kijelöléséhez először rá kell kattintani a naptárra, majd egy felugró ablakon kell kijelölni, a kívánt közlekedési napokat.
A mellékelt linken található egy videó segítségképpen az új funkció használatához.
VPE Kft.
Network Statement 2023-2024 modification 25A and Network Statement 2024-2025 modification 7A published in English.
A pályázati felhívás dokumentuma ITT érhető el
A VPE Kft. pályázatot hirdet könyvvizsgálói tevékenység ellátására.
A pályázati felhívás a kapcsolódó dokumentumban található.
A VPE Kft. pályázatot hirdet könyvvizsgálói tevékenység ellátására.
A pályázati felhívás a kapcsolódó dokumentumban található.
A pályázati felhívás dokumentuma ITT érhető el
A Rajna-Duna korridor megkezdte működését
- október 12-én a kapacitástartalék közzétételével a Rajna-Duna korridor elért a működési fázisba.
A 913/2010/EU rendeletet módosító 1316/2013/EU rendelet alapján a Cseh-Szlovák vasúti árufuvarozási folyosó (RFC) átalakítása által létrejött a hét tagállamból és kilenc tagból álló Rajna-Duna folyosó. A Rajna-Duna RFC összeköti a kelet-európai termelési központokat a nyugati célpiacokkal. A korridor a Rajna folyónál lévő Strasbourg-tól Dél-Németországon, Ausztrián és Magyarországon át a Fekete-tenger partjáig, a romániai Constanta magas tengeri kikötőjéig húzódik. Ezenkívül áthalad Csehországon és Szlovákian a szlovák- ukrán határig.
Számos további árufuvarozási korridor csatlakozik az újonnan induló folyosóhoz, mint például a Kelet/kelet-mediterrán, az Alpok-Nyugat Balkán, az Atlanti és a Rajna-Alpok korridorok.
A Rajna-Duna korridor főbb jellemzői:
- - 5 111 km fő vonal;
- - 1 832 km elterelő útvonal;
- - 78 terminál, köztük több belvízi kikötő;
- - 1 nagy tengeri kikötő a Fekete-tengernél (Constanta).
A folyosó „gazdasági motorként” szolgál, amely összekapcsolja az ipari csomópontokat, lehetővé téve a vasúti áruszállítási láncokat, és ezzel támogatva a zöld és fenntartható szállítási módot Európa szívében.
További információkért keressék fel a folyosó honlapját: http://rfc-rhine-danube.eu
Tisztelt Kollégák!
A VPE Kft. 2021.03.16-án 13:00 órakor frissítette a KAPELLA2 rendszer PROD környezetét, melynek keretében kihelyezésre került a Rakodóterületek foglalására vonatkozó új szabályozáshoz való program igazítás is (5. Ticket#7503088 — Rakodóterület foglalás_új szabályozás).
A kihelyezett fejlesztést azonnali hatállyal az alábbiak szerint módosítjuk:
Ticket#7503088 — Rakodóterület foglalás_új szabályozás
Változni fognak a rakodóterület foglalás szabályai a 2021/2022 menetrendi időszakra vonatkozóan az alábbiak szerint: a megrendelésben megadott igénybevételi napot legalább 30 napot megelőzően csak úgy lehet a foglalást majd rögzíteni, ha hivatkozásként megadnak egy menetvonal azonosítót is. A 30 napon belüli foglalások esetében továbbra is csak opcionális marad a hivatkozott menetvonal igény megadása. Ennek az új ellenőrzésnek a beépítésére került sor az alábbiak szerint:
- (49) Közforgalmú rakodóterület igénybevétele szolgáltatás rögzítése esetén, ha a napkijelölés, és a rögzítés időpontja között több mint 30 nap, akkor kötelező kitölteni a „Hivatkozott menetvonal azonosító” mezőt. Ha kevesebb, mint 30 nap az idő különbség, akkor a mező kitöltése opcionális.
- Amennyiben a „Hivatkozott menetvonal azonosító” mező kitöltésre kerül, akkor az alábbi ellenőrzéseknek kell működni:
- A menetvonal tulajdonosa egyezik a megrendelést rögzítő felhasználó szervezetével
- Abban az esetben, ha a hivatkozott menetvonal tulajdonos KFJ, és a megrendelésben adott napra van már kijelölve HJ, akkor a HJ is behivatkozhatja a rakodóterület foglalásnál a KFJ menetvonalát.
- A menetvonal napkijelölése +/- 2 napon belül van a Rakodóterület foglalásban jelzett szolgáltatás kezdő napjához képest
- A menetvonal vagy onnan indul, vagy oda érkezik, vagy van tartózkodás kérve a menetvonalban arra az állomásra, ahová a rakodóterület foglalást kérik
Vagyis a rakodóterületek foglalásánál nem fogja megkövetelni a rendszer azt, hogy a hivatkozott menetvonal „Igénylés elfogadva” állapotban legyen.
A részvételi dokumentumok letölthetők az alábbi helyről:
Tisztelt VÁB felhasználók!
A VÁB rendszerben jelenleg a stornozott bejelentéseket és az azok által érintett vonatokat újra bejelenteni nem lehet. Ennek kezelésére folyamatban van a rendszer fejlesztése.
A más pályaudvaros közlekedés kezelését jelenleg szintén nem teszi lehetővé a rendszer, ilyen esetekben felületen bejelentve a menetrend szerinti állomásra kell megtenni a bejelentést. Amennyiben interfészen keresztül ad be valaki bejelentést és nem tudja a menetrend szerinti pontra megtenni azt, akkor azt a program jelenleg nem fogadja be. Ennek a funkciónak a fejlesztése szintén folyamatban van.
Az OKF tájékoztatása szerint kizárólag ezekben az esetekben a bejelentéseket a korábbiakban alkalmazott módon, írásban, email útján lehet megküldeni a BM OKF honlapján közzétett email címekre.
A VPE Kft. 2021.03.29-én hétfőn délután 17:00 – 19:00 között szerver karbantartást fog végezni.
A karbantartás ideje alatt munkamenet szakadások, lassulások előfordulhatnak, valamint az alábbi rendszerek ideiglenesen elérhetetlenek lehetnek:
- KAPELLA2 minden környezete
- VÁB rendszer minden környezete
Türelmüket előre is köszönjük.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. informatikai infrastruktúra rendszerének üzemeltetése, működtetése vállalkozási szerződés keretében tárgyú kérdésekről való tájékoztatás.
Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, hogy a 1414/2020 (VII.16.) Korm. határozatban rögzített, a vasúti egyes kocsi forgalom fenntartása és revitalizációja érdekében indított támogatási program 2021. október 28-án hatályba lépett. Az egyes kocsi forgalom szegmensbe sorolt vonatok elszámolása a Hálózati Üzletszabályzatban rögzített szabály alapján történik. A fenti naptól a benyújtott menetvonalakra vonatkozóan a VPE Kft. menetvonal igénylő informatikai rendszere már nem definiálja a menetvonalak egyes kocsi szegmensbe tartozását.
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020 június 18.-án, csütörtökön, 22:00-22:40 között leállással járó karbantartást végzünk a KAPELLA2 rendszerben.
A leállás a felületet és az interfészeket egyaránt érinteni fogja így kérjük, hogy az ezen időszakra vonatkozó menetvonal igényléseiket a karbantartási ablak kezdete előtt legkésőbb fél órával szíveskedjenek beadni, hogy időben gondoskodhassunk azok kiutalásáról.
Az okozott kellemetlenségért előre is elnézést kérünk.
VPE Kft.
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020 augusztus 6.-án, csütörtökön, 21:00-23:00 között leállással járó karbantartást végzünk a KAPELLA2 rendszerben.
A leállás a felületet és az interfészeket egyaránt érinteni fogja így kérjük, hogy az ezen időszakra vonatkozó menetvonal igényléseiket a karbantartási ablak kezdete előtt legkésőbb fél órával szíveskedjenek beadni, hogy időben gondoskodhassunk azok kiutalásáról.
Az okozott kellemetlenségért előre is elnézést kérünk.
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy holnap (2020.03.10-én) 17 órától karbantartást végzünk a levelező rendszerünkön, emiatt a @vpe.hu e-mail címek nem lesznek elérhetők várhatóan 6 órán keresztül. Ezen időszak alatt küldött e-mailek valószínűsíthetően a karbantartás végeztével sem érkeznek meg a felhasználókhoz.
A karbantartás ideje alatt az OSS szolgálat az alábbi e-mail címen elérhető: vpe.oss@gmail.com
A vezetékes illetve a mobil telefonszámokon a karbantartás ideje alatt is elérhetőek vagyunk.
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, hogy 2018.03.13-án kedden 8:00-tól 14:00-ig az irodaházunkban áramszünet lesz. Az áramszünet ideje alatt a VPE Kft. nem lesz elérhető sem e-mailben, sem vonalas telefonon.
Az OSS szolgálat elérhetősége ez idő alatt mobiltelefonon lesz biztosítva:
Szabó Ágnes: +36 30 657 4464
Rőfi Ákos: +36 30 758 7294
Az áramkimaradás a KAPELLA rendszer működését és az igények kezelését, menetrendek szerkesztését nem befolyásolja.
Járműbeszerzési Terv elkészítése a 397/2022. (X.20.) Korm.rendelet alapján - 2023.03.13
„A tiszta közúti járművek beszerzésének az alacsony kibocsátású mobilitás támogatása érdekében történő előmozdításáról szóló 397/2022. (X. 20.) Korm.rendelet a személyszállítási közszolgáltatások nyújtásához használt autóbuszok közül a M3 járműkategóriába tartozó I. és A. osztályú járművek tekintetében különleges beszerzési szabályokat rendel alkalmazni.
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. mint a fenti járműkategória koordináló szerve elkészítette az ezen járművek beszerzésére vonatkozó Módszertani Útmutatót.
Felhívjuk a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 5-7. §-ai szerinti ajánlatkérők figyelmét arra, hogy a 397/2022. (X.20.) Korm. rendelet járműbeszerzési terv elkészítését és benyújtását írja elő számukra az M3/I és M3/A. járműkategóriába tartozó járművek árubeszerzésként vagy ilyen járművekkel nyújtott szolgáltatásként (ideértve a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény szerinti pályázati eljárást is) történő beszerzése esetére, illetve egyéb adatszolgáltatási kötelezettségeket is teljesíteni kell.
Az Ajánlatkérők a Módszertani Útmutató segítségével tehetnek eleget a jogszabályban foglalt kötelezettségeiknek. A járműbeszerzési tervet első ízben 2023. március 22-ig kell benyújtani, ezt követően évente kell frissíteni.
A Módszertani Útmutatót innen, valamint a Járműbeszerzési Terv sablont innen lehet letölteni.
További információkkal a VPE Kft. CVD koordinációval foglalkozó szervezeti egysége áll rendelkezésre a cvdkoordinacio@vpe.hu elérhetőségen.”
Tisztelt Ügyfeleink!
Szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a VPE Kft. által működtetett informatikai alkalmazásokhoz (Kapella2 és VÁB) jogosultságot csak abban az esetben áll módunkban létrehozni, illetve meglévő hozzáféréseket módosítani, vagy törölni, ha azt hivatalos megkeresésben cégjegyzésre jogosult aláírásával ellátott eredeti levélben kérik.
A koronavírus-járvány következtében kialakult helyzet miatt, további intézkedésig a VPE Kft. elfogadja az elektronikus formában részére továbbított kérelmeket is azzal a kitétellel, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 munkanapon belül az eredeti kérelmek a VPE részére átadásra kerülnek.
A kérelmek alapja Hozzáférésre jogosult esetében:
- a vasúti igazgatási szerv által kiállított működési engedély, valamint
- a vasúti közlekedési hatóság által kiállított vasútbiztonsági tanúsítvány
- legalább egy pályahálózat-működtetővel érvényes hálózat-hozzáférési szerződés.
Kapacitás foglalásra jogosultak esetében legalább az egyik pályahálózat-működtetővel érvényes és hatályos kapacitás-foglalási keretszerződéssel kell rendelkezni.
VÁB rendszer esetében a vasútvállalatnak rendelkeznie kell UIC kóddal!
A leendő felhasználóknál, aki csak természetes személy lehet, kérjük megadni pontosan milyen jogosultságot szeretnének, és az elérhetőségeiket (email cím, telefonszám) is.
A Kapella2 rendszer esetén kiosztható jogosultságok:
1.Vasútvállalati felhasználóknak
Menetvonal / szolgáltatás igénylő |
*menetvonal és szolgáltatás igényeket rögzíthet, lemondhat, módosíthat |
*létrehozhatja, módosíthatja, törölheti a menetvonal és szolgáltatás igények utólagos kapcsolatát |
*saját szervezet igényeit listázhatja és láthatja az igény adatait |
*Igények HJ állapotváltásai (visszavonás, menetrend elfogadás, PHM véleményezés elfogadás) |
*KFJ általi kijelölést elutasíthatja |
*Tanulmány menetrendet rögzíthet, Menetvonalra és szolgáltatásra kérhet árajánlat kalkulációt |
Előtervezés igénylő |
*Tanulmány menetrendet rögzíthet, Menetvonalra és szolgáltatásra kérhet árajánlat kalkulációt |
Árajánlat lekérdező |
*az árajánlat összesítőben lekérdezhet (saját igényekre) |
Igény megtekintő |
A saját szervezet igényeit listázhatja és láthatja az igény adatait |
Rakódóhely foglaltsági betekintő (HJ) |
*láthatja a rakodóterületek foglaltságát |
2. Pályahálózat működtetők részére adható jogok (menetvonal/szolgáltatás):
Menetvonal / szolgáltatás igénylő |
*menetvonal és szolgáltatás igényeket rögzíthet, lemondhat, módosíthat, |
*létrehozhatja, módosíthatja, törölheti a menetvonal és szolgáltatás igények utólagos kapcsolatát |
*saját szervezet igényeit listázhatja és láthatja az igény adatait |
*Igények HJ állapotváltásai (visszavonás), szolgáltatások esetén a PHM véleményezés elfogadása) |
Előtervezés igénylő |
*Tanulmány menetrendet rögzíthet, Menetvonalra és szolgáltatásra kérhet árajánlat kalkulációt választhatóan A,B,C,D,E termékkategóriában |
Árajánlat lekérdező |
*az árajánlat összesítőben lekérdezhet (saját hálózat igényekre) |
Igény megtekintő |
A saját szervezet igényeit listázhatja és láthatja az igény adatait |
PHM igény betekintő |
A saját hálózatra beadott igényeket listázhatja és láthatja az igény adatait |
PHM véleményező |
*a saját hálózatra beadott igényeket listázhatja és láthatja az igény adatait |
*vonatszámot adhat |
*szolgáltatást véleményezhet |
Rakodóhely foglaltsági betekintő |
*a saját hálózatra beadott igényeket listázhatja és láthatja az igény adatait |
*rakodóhely foglaltsági lekérdezést futtathat saját hálózatra |
3.Pályahálózat működtetők részére adható jogok (vágányzár):
Veszélyhelyzeti ok miatti kapacitás korlátozó |
*veszélyhelyzeti korlátozást rögzíthet, módosíthat, lemondhat |
*listázhatja, láthatja a saját szervezet által beadott veszélyhelyzeti igényeket teljes adatkörrel |
*visszavonhat veszélyhelyzet miatt |
Időjárási ok miatti kapacitás korlátozó |
*időjárási ok korlátozást rögzíthet, módosíthat, lemondhat |
*listázhatja, láthatja a saját szervezet által beadott időjárási ok igényeket teljes adatkörrel |
*visszavonhat időjárási ok miatt |
Üzembiztonsági vágányzár igénylő |
*üzembiztonsági vágányzárat rögzíthet, módosíthat, lemondhat |
*listázhatja, láthatja a saját szervezet által beadott üzembiztonsági vágányzári igényeket teljes adatkörrel |
Üzemzavar vágányzár igénylő |
Üzemzavar vágányzárat rögzíthet, módosíthat, lemondhat |
*listázhatja, láthatja a saját szervezet által beadott üzembiztonsági vágányzári igényeket teljes adatkörrel |
Vágányzári igénylő |
*vágányzári igényeket rögzíthet, módosíthat, lemondhat |
*technológia feltöltése, olvasása, törlése |
*PHM állapotváltások (visszavonás, területi egyeztetés, országos egyeztetés, KVB tárgyalásra előkészítve, KVB tárgyalás sikertelen, PV egyeztetés kész, Vizsgálat) |
*vágányzári igények megtekintése (minden adat, saját szervezeté, minden állapotban) |
Vágányzár tervező |
*vágányzári igényeket rögzíthet, |
*technológia feltöltése, olvasása, törlése |
*PHM állapotváltások (területi egyeztetés, visszavonás) |
*vágányzári igények megtekintése (minden adat, saját szervezeté, minden állapotban) |
Vágányzár területi jóváhagyó |
*vágányzári igényeket rögzíthet, |
*technológia feltöltése, olvasása, törlése |
*PHM állapotváltások (területi egyeztetés, országos egyeztetés, visszavonás) |
*vágányzári igények megtekintése (minden adat, saját szervezeté, minden állapotban) |
Vágányzári országos jóváhagyó |
*vágányzári igényeket rögzíthet, |
*technológia feltöltése, olvasása, törlése |
*PHM állapotváltások (területi egyeztetés, országos egyeztetés, KVB egyeztetésre előkészítve, visszavonás) |
*vágányzári igények megtekintése (minden adat, saját szervezeté, minden állapotban) |
Vágányzári igényeket megtekintő (kiutalt/Vizsgálat státusztól) |
*vágányzári igények megtekintése (minden adat, saját szervezeté, kiutalt állapotban) |
Vágányzári igényeket megtekintő (tervezés alatt) |
*vágányzári igények megtekintése (minden adat, saját szervezeté, minden állapotban) |
4. VÁB rendszer esetén kiosztható jogosultságok:
- HJ kapcsolattartó
- Megtekintő saját szervezet
- Veszélyes árú bejelentő
Teljesítményösztönző Rendszert érintő informatikai fejlesztések változásai
18:00-tól
A VPE által alkalmazott túlterhelt pályaszakaszok fenntartott kapacitás felhasználásának vizsgálatára vonatkozó eljárásrendünk megváltozott.
Tisztelt Partnereink!
Értesítjük önöket, hogy 2018.09.19. 17:00 és 18:00 óra között az informatikai rendszereinken karbantartást végzünk, tűzfalat cserélünk.
A karbantartás ideje alatt a VPE Kft. kapacitás-elosztó informatikai rendszerei (KAPELLA és KAPELLA2), valamint azok interfészei ideiglenesen nem lesznek elérhetők.
Kérjük, hogy a menetvonal igényléssel kapcsolatban felmerült problémákkal az OSS ügyeletet keressék az oss@vpe.hu e-mail címen, vagy a 06 1 301 9925 telefonszámon.
Amennyiben a karbantartást követően problémát tapasztalnak, kérjük, keressék Szlatényi Miklós (szlatenyim@vpe.hu , +36 1 301 9912), vagy Tóth Levente (tothl@vpe.hu, 36 1 301 9933) IT menedzser kollégákat.
Szíves megértésüket köszönjük!
Üdvözlettel,
VPE Kft.
Tisztelt Ügyfeleink!
A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a folyamatos munkarendben dolgozó OSS szolgálat mellett a karácsonyi és újévi időszakban telefonos ügyeletet tart.
Tisztelt Partnereink!
A VPE Kft a mai napon frissítette a Kapella 2 környezetetét.
Kialakításra került egy új támogató funkció, ami segítséget nyújt a vonatközlekedés tervezése során a felhasználóknak a fékezési értékek kiszámítására, illetve a meglévő fékezési értékek esetén az alkalmazható sebesség kiszámítására.
Az új funkció elérhető az EHÜSZ felületen (KAPELLA2 hozzáférés nélkül is), valamint magában a rendszerben is az Igények rögzítése menüponton belül.
További információk a felhasználói kézikönyvben illetve az alábbi ide kattintva találhatók.
Új riport: Vasútvállalat sűrűség
Hány vasúti társaság szállít utasokat és vesz részt az áruforgalom lebonyolításában a magyarországi vasúti hálózaton? Mielőtt tovább olvasna kérjük, tippeljen! Lehet, hogy az eredmény meg fogja lepni Önt is.
…..
A magyar vasúti hálózaton már több mint 50 vasúti társaság tevékenykedik!
Ha kíváncsi mely hónapokban hányan voltak jelen, ezen belül milyen volt a termékcsoport szerinti megoszlásuk, akkor egyik legújabb riportunkban megtalálhatja ezeket az információkat. Ezentúl, a „Vasútvállalat sűrűség” térképes megjelenítésén, színek segítségével azonnal jól átfogó összképet is kaphat az egész hálózatról. A fenti kérdések mellett még arra is válaszol a riport, hogy a vasúti pályahálózat egyes elemi szakaszaira milyen vasútvállalati jelenlét jellemző, továbbá lehetőséget ad, hogy interaktív módon saját magunk készítsük el azoknak a vonalaknak a térképét, ahol például 1-5 cég aktív, vagy ahol 40-nél is több működik.
Játékos ismereti teszt: OD Kvíz
Ha az előző adat meglepő volt, vagy csak egyszerűen szeretné tovább tesztelni vasúti ismereteit, ajánljuk OD Kvízünket, amelyben összeállítottunk néhány kérdést a VPE Kft. Open Data honlapján található információkból. Reméljük, több érdekességet is talál majd a válaszok között és a kvíz felkelti érdeklődését menüpontjaink valamennyi riportjának megtekintésére!
Terveink szerint ez egy sorozat első része, így játékosabb, könnyedebb formában is folyamatosan értesülhet majd a honlap friss információiról.
VPE Kft. Közleményértesítő feliratkozása új lehetőséggel bővült
Amennyiben első kézből szeretne értesülni a VPE Kft. által feldolgozott adatokból kinyerhető új információkról, már van lehetőség az Open Data hírekre való feliratkozásra a VPE Kft. honlapján. A kapott tájékoztatókból így lehetősége lesz kiválasztani az Önt leginkább érdeklő riportokat, és biztosan nem marad le Önnek fontos elemzésekről, csak azért, mert nincs ideje Open Data honlapunkat folyamatosan látogatni. Iratkozzon fel, csak három kattintás!
Jó adatböngészést, elemzést kívánunk!
Észrevételeiket, kérdéseiket, javaslataikat az opendata@vpe.hu címen várjuk!
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy A VPE Kft. a vasúti pályahálózathoz történő nyílt hozzáférés részletes szabályairól szóló 55/2015 (IX.30) Rendelet 8.§. (7a) bekezdésének megfelelve a 2023/2024 menetrendi időszakra vonatkozó éves üzemi menetrend tervezetet a honlapján közzétette annak érdekében, hogy az érdekelt felek észrevételeiket a következő 5 héten belül megtehessék. A kapacitás-elosztó szervezet az üzemi menetrend véglegesítése során a közzétett tervezetet - az elfogadott észrevételek figyelembevételével - egy héttel az éves igények és az éves pótlólagos igények véglegesítését követően frissíti.
VPE Kft.
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy A VPE Kft. a vasúti pályahálózathoz történő nyílt hozzáférés részletes szabályairól szóló 55/2015 (IX.30) Rendelet 8.§. (7a) bekezdésének megfelelve a 2024/2025 menetrendi időszakra vonatkozó éves üzemi menetrend tervezetet a honlapján közzétette annak érdekében, hogy az érdekelt felek észrevételeiket a következő 5 héten belül megtehessék. A kapacitás-elosztó szervezet az üzemi menetrend véglegesítése során a közzétett tervezetet - az elfogadott észrevételek figyelembevételével - egy héttel az éves igények és az éves pótlólagos igények véglegesítését követően frissíti.
VPE Kft.
Tisztelt Partnereink!
A költözés véget ért, a rendszer ismért használható.
Köszönjük a türelmet.
--------------------------------------------------------------------
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a VPE Kft. 2021.06.01-én kedden 17:00 – 19:00 óra között szerverköltöztetést végez, amely érinti a VÁB rendszert is.
A költöztetés ideje alatt a VÁB rendszer nem lesz elérhető sem felületen, sem pedig interfész kapcsolaton keresztül.
Kérjük Önöket, hogy a veszélyes áru bejelentéseiket időben tegyék meg az érintett időszakban közlekedő vonatokra. Amennyiben váratlan esemény miatt, mindenképpen a leállás ideje alatt kell bejelentést tenniük, azt közvetlenül az OKF felé tett hagyományos bejelentéssel lehet megtenni.
Türelmüket előre is köszönjük!
Tisztelt Partenereink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a vágányzári térkép kikerült a K2 és az Ehüsz felületre, illetve az alábbi linken érhető el:
https://takt.kapella2.hu/metronom-server/map
VPE Kft.
Előadások
Az idei Vasúti Digitalizáció Kiállítás és Konferencia elhangzott előadásai elérhetőek az alábbi linkekre kattintva.
------ Update --------
Tisztelt Kollégák!
A VÁB rendszer 13:54-kor ismét elindult, a hibát egy hardver meghibásodásból fakadó adatbázis összeomlás okozta.
Az okozott kellemetlenségekért elnézést kérünk.
---------------------------
Tisztelt Partnereink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy hardveres eredetű meghibásodás miatt jelenleg nem lehet bejelentést tenni az VÁB rendszerben.
Minden egyéb funkció rendben működik, de a bejelentés megtétele nem lehetséges.
A problémáról az OKF is tájékoztatásra került.
Dolgozunk a hiba elhárításán, amint kijavult a működés, jelezni fogunk.
Kellemetlenségekért elnézést kérünk.
VPE Kft.
Update 3!
Sajnos a szolgáltatónál ismét jelentkezett a szolgáltatás zavartatásáért felelős hiba.
Az OSS szolgálatot az alábbi telefonszámokon lehet elérni a következő napokban:
2022.07.04 06:30tól 07.04.18:30ig |
Sohár Márk |
30-2781530 |
2022.07.04 18:30tól-07.05. 06:30ig |
Rőfi Ákos |
30-7587294 |
2022.07.05 06:30tól 07.05.18:30ig |
Steinmetz István |
30-7587292 |
2022.07.05 18:30tól-07.06. 06:30ig |
Sohár Márk |
30-2781530 |
2022.07.06 06:30tól 07.06.18:30ig |
Rőfi Ákos |
30-7587294 |
2022.07.06 18:30tól-07.07. 06:30ig |
Steinmetz István |
30-7587292 |
-----------------------------
Update 2!
Sajnálatos módon a szolgáltatónál a mai nap ismét kiesés tapasztalható. A hiba kijavítása előre láthatólag 20.00 órára várható.
VPE OSS szolgálata 19 óráig az alábbi mobilszámon érhető el: +3630 758 7292
19 órától az alábbi telefonszámon: +3630 7587 302
A kellemetlenségekért ellnézésüket kérjük.
------------------------------
Update!
Kedves Partnereink!
A vezetékes szolgáltatás ismét elérhető.
------------------------------
Kedves Partnereink!
Vodafone központi meghibásodás miatt nem elérhető a VPE vezetékes szolgáltatása, így nem tudunk fogadni a vezetékes telefonszámainkra hívásokat.
A hibát várhatóan 19 órára fogják elhárítani.
VPE OSS szolgálata 19 óráig az alábbi mobilszámon érhető el: +3630 758 7302
19 órától az alábbi telefonszámon: +3630 278 1530
A kellemetlenségekért ellnézésüket kérjük.
Tisztelt Partnereink!
Ezúton értesítem Önöket, hogy a VPE Kft. irodájának címe 2019. november 18-án 8 órától megváltozik .
Új címünk:
VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft.
1054 Budapest
Szabadság tér 7.
BankCenter irodaház, Gránit torony, 9.emelet
A költözés időtartama alatt az OSS szolgálat elérhetőségei is változnak:
Telefonon: +36 30 278 1530 (2019. november 15-én (péntek) 16 óra után – további értesítésig.
E-mailen: vpe.oss@gmail.com (2019. november 15-én ( péntek) 16 óra és november 16-án (szombat) 17 óra között. Ebben az időtartamban az oss@vpe.hu email cím nem fog működni.
- november 16-án 17 órától az oss@vpe.hu e-mail cím működni fog.
Vasúti telefonszámaink 2019. november 15-én (pénteken) 16 órakor meg fognak szűnni, vezetékes telefonos elérhetőségek változásáról a honlapunkon tájékozódhat https://www2.vpe.hu/elerhetosegek/munkatarsak.
A KAPELLA rendszer és a www.vpe.hu oldalak a költözés ideje alatt is korlátozás nélkül elérhetőek lesznek.
Amennyiben bármilyen kérdésük van, kérem keressék Pósalaki László (posalakil@vpe.hu ; +36 20 539 1736) cégvezetőt.
Üdvözlettel:
Németh Réka
ügyvezető igazgató
Tisztelt Partnereink!
2018 Augusztus 9. (csütörtök hajnal) 3:00 - 5:00 óra között a VPE weboldalán karbantartást hajtunk végre.
Ebben az időszak a VPE Kft. weboldala nem lesz elérhető.
Üdvözlettel,
VPE Kft.